Helyi közélet

2015.12.22. 12:13

Videó: Ahol komolyan veszik a játékot - bejártuk a LEGO gyárat!

Nyíregyháza - A világ összes Duplo-­kockája Nyíregyházán készül, ezek legnagyobb része itt is kerül dobozokba.

Nyíregyháza - A világ összes Duplo-­kockája Nyíregyházán készül, ezek legnagyobb része itt is kerül dobozokba.

Az éves forgalom jelentős része a karácsonyi időszakban realizálódik – mondja a túravezetőnk, Siket Lóránt, a gyár kommunikációs munkatársa, és hozzáteszi: azok a LEGO- és Duplo- csomagok, amelyek az idén a karácsonyfák alá kerülnek, tavasztól őszig készülnek el, így számukra a csúcsszezon már véget ért.

Az alapdarabok mellett részben már azokat a termékeket is gyártják, amelyeket jövőre vehetnek meg a játékszeretők. És az sem kevés, sőt, hiszen évente közel 100 új termék kerül ki a fröccsöntőgépek alól. Vagyis inkább belőlük.

Ezredmilliméternyi tűréshatár

– Négy műszakban működik a 768 fröccsöntőgép, ami azt jelenti, hogy egyszerre ennyiféle idomot tudunk gyártani. Az elosztóközpont egy hatalmas csőrendszer: minden géphez egy cső csatlakozik és szállítja az ABS nevű granulátumot, ami első lépésként megkapja az adott darabhoz szükséges színt – körülbelül százfélét képesek előállítani. A színezés után a granulátumot a gép megolvasztja, és az így létrejött, Siket Lóránt hasonlata szerint fogkrémhez hasonlatos masszát 2 ezer baros nyomással bepréseli egy formába. Pár másodperc alatt az anyag visszahűl és megszilárdul, majd a szállítószalagról a LEGO-alkatrész az alatta lévő ládába esik.

– Ez a LEGO sikerének egyik titka – mutat a gépekre a szakember: annyira pontosan dolgoznak – a tűréshatár 4 ezredmilliméter –, hogy a most gyártott elemek pontosan illeszkednek azokhoz, amelyek 20–25 évvel ezelőtt készültek.

A gépek „okosak”: szólnak, ha fogyóban van a granulátum, vagy ha megtelt a láda, és azt is jelzik, ha hibát észlelnek.

Napi tizennyolc kamionnyi áru

De ez utóbbi nem csak a gépek feladata. A dolgozók két­óránként vesznek mintát az elkészült darabokból, amit a laborban ellenőriznek, és ha gond van, intézkednek. Azt, ami véletlenül a láda helyett a földön landol, nem teszik vissza: ledarálják és újrahasznosítják.

Az egyik gépből éppen a birodalmi rohamosztagosok sisakjai érkeznek, és megtudjuk: a cégóriás tudósok bevonásával azon dolgozik, hogyan és mivel válthatnák ki a műanyag alapanyagot. A cél az, hogy megújuló anyagra cseréljék, de olyanra, ami képes mindarra a stabilitásra, mint a jelenlegi.

Az elkészült alkatrészek kisebb része becsomagolva hagyja el a gyárat, a nagyobb része gyűjtődobozokba kerül – naponta 18 kamionnyi áru gurul ki a gyár kapuján, de előtte átesnek egy fémdetektoros vizsgálaton, az elemek ugyanis nem tartalmazhatnak fémet.

Vannak olyan darabok, amelyekre dekoráció kerül. Két zsilipajtón is át kell mennünk, hogy a terembe lépjünk, mert nem juthat be por, a páratartalom és a hőmérséklet állandó, és jó zene szól – mint megtudtuk, a dolgozók döntötték el, melyik rádió műsorait szeretnék hallgatni, miközben a fejekre szemek, a testekre kezek és lábak kerülnek. Itt szerelik össze a Duplo-­figurákat is – úgy, hogy azokat a gyerekek ne tudják szétszedni és lenyelni (utóbbit az ún. garatteszt biztosítja).

A világ összes Duplo-kockája Nyíregyházán készül, ezek legnagyobb része itt is kerül dobozba, vagyis aki a Föld bármely részén ilyen játékot vásárol, Nyíregyházán készült elemet tart a kezében.

Prága mellől Nyíregyházára

Azok az elemek, amelyek csomagolva hagyják el a gyárat, előbb celofánzacskókba, majd dobozokba kerülnek. Azt, hogy minden elem benne van-e a zacskókban, mérlegeléssel állapítják meg: ha nem megfelelő a súly, akkor bizony valami hiányzik és pótolni kell. A dobozokat elosztóközpontokba szállítják, így azok a csomagok, amelyeket például most Nyíregyházán vesznek le a polcról a szülők vagy nagyszülők, a gyár egy Prága melletti központjából térnek vissza.

Mi pedig lassan visszatérünk a gyártúráról, és az aulában elköszönünk Siket Lóránttól. Hatalmas Mikulás áll a vendégeket fogadó központ közepén – nyilván felesleges is leírni, miből készült.

KM-SZA

Ezek is érdekelhetik