Helyi közélet

2015.12.29. 14:54

Visszatekintő - Hatalmas fába vágták a fejszéjüket

Vásárosnamény - A termelés 2016 nyarán indulhat újra a faipari üzemben.

Vásárosnamény - A termelés 2016 nyarán indulhat újra a faipari üzemben.

– Amilyen nehéz volt számomra az a rossz emlékű nap, amikor közölnöm kellett a bezárás tényét, olyan boldog vagyok most, hogy bejelenthetem: az Interspan Faipari Kft. újra megkezdheti a termelést a vásárosnaményi üzemében – mondta a februári ünnepélyes alapkőletétel alkalmával Hendrik Hecht, az Interspan Kft. egyik ügyvezetője, majd hozzátette: a bezárás egyik oka az akkori energiapolitika volt, ami inkább a fa elégetését támogatta.

– A mostani gazdasági környezet és a kormány támogatása lehetővé teszi, hogy újra beinduljon a naményi üzem – fogalmazott Hendrik Hecht. A közel 30 milliárd forint összértékű beruházás (amely 100 új munkahelyet teremt) végére 2016 júniusában kerülhet pont. Az ünnepélyes alapkőletételen Seregi Barnabás, az Interspan Faipari Kft. egyik magyarországi ügyvezetője elmondta: a 2011-es bezárás előtt a faipari üzemben laminált bútorlapot gyártottak, ezentúl háromrétegű OSB-lapokat fognak előállítani.

– Ezeket a lapokat használják tetőfedéshez, zsaluzáshoz, könnyűszerkezetes házak építéséhez, így találunk majd piacot az árunak. Termelési kapacitásunk – ami napi 800 köbméter OSB-lap – húsz százalékát belföldön, nyolcvan százalékát külföldön kívánjuk értékesíteni – tette hozzá.

Hazai és külföldi forrásból

Bódis Bogdán beszerzési vezető közölte: közel félmillió köbméter fára van szüksége egy évben a vállalkozásnak, ezt hazai és külföldi forrásból (Ukrajna, Románia, Szlovákia) fogják biztosítani.

– Igyekszünk minél több alapanyagot Magyarországról beszerezni – közölte Bódis Bogdán, aki szerint a cég több átvételi formában is gondolkodik, így raktárból, kitermelési helyről is felvásárolják a fát, de átveszik a vásárosnaményi üzemüknél is.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában