Helyi közélet

2016.01.26. 17:02

Jogerős: Vissza kell helyezni az állásába a NYÍRVV-től kirúgott Orosz Zoltánt

Nyíregyháza - Nem csak arról döntöttek, hogy vissza kell venni, de arról is, hogy közel 4 millió forint jár neki.

Nyíregyháza - Nem csak arról döntöttek, hogy vissza kell venni, de arról is, hogy közel 4 millió forint jár neki.

A Nyíregyházi Törvényszék kedden jogerős ítéletet hozott és megállapította, hogy a Nyírvv Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója jogellenesen szüntette meg Orosz Zoltán munkaviszonyát (az ő feljelentése nyomán indult vizsgálat a cégnél különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt – a szerk.). Az ítélet arra kötelezi a társaságot, hogy állítsa helyre az eredeti állapotot, azaz Orosz Zoltánt helyezze vissza a korábbi munkakörébe, emellett kártérítésként, illetve a kiesett munkabér kompenzálásaként a cég közel 4 millió forintot köteles fizetni a korábbi munkavállalójának. Helmeczy László, Orosz Zoltán jogi képviselője lapunknak elmondta, a törvényszék a társaság fellebbezését elutasította, így a cég köteles visszavenni ügyfelét és kifizetni a megítélt összeget.

– A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét hagyta helyben, így jogerősen is megállapítást nyert, hogy a felperes elbocsátásának nem volt köze a munkáltatója ellen tett feljelentésének. Társaságunk az ítélet további rendelkezéseivel kapcsolatos álláspontját annak írásba foglalását követően alakítja ki, ezért csak a teljes, írásba foglalt ítélet megismerése után dönthet arról, hogy jogorvoslatért a Kúriához fordul-e – reagált az ítéletre a NyírVV Nonprofit Kft.


Nyíregyháza - Ítélet született a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.-től tavaly előtt elbocsátott Orosz Zoltán ügyében. A Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság első fokú, nem jogerős csütörtöki ítéletében arra kötelezte a felperes korábbi munkaadóját, hogy a 2013. márciusában jogellenesen megszüntetett munkaviszonyt állítsa helyre, a vezető raktárost helyezze vissza az állásába és foglalkoztassa.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában