Helyi közélet

2016.01.18. 17:33

ORÖ - Az elnök kórházba került, ellenzéke vitatott közgyűlésen új megbízott elnököt választott

Budapest - Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke kórházba került. A hivatalvezető azt közölte, hogy elmarad a szervezet hétfőre összehívott rendkívüli közgyűlése, amelyet azonban vitatott módon 27 képviselő megtartott és új megbízott elnököt választott a szervezet élére.

Budapest - Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke kórházba került. A hivatalvezető azt közölte, hogy elmarad a szervezet hétfőre összehívott rendkívüli közgyűlése, amelyet azonban vitatott módon 27 képviselő megtartott és új megbízott elnököt választott a szervezet élére.

Buri Edina hivatalvezető a szervezet budapesti székházában összegyűlt képviselőkkel közölte: hétfő reggel értesítették telefonon arról, hogy Hegedüs István szívinfarktus gyanújával, eszméletlen állapotban kórházba került. Elmondta, az elnök akadályoztatása miatt nem tartható meg a rendkívüli közgyűlés.

Ezt követően a képviselők egy része elhagyta az ülés helyéül szolgáló termet.

Azonban a rendkívüli közgyűlést kezdeményező, többségben lévő csoport 27 képviselővel mégis megtartotta az ülést, amelyen - zárt ajtók mögött - döntöttek a hivatalvezető foglalkoztatásának azonnali megszüntetéséről, valamint arról, hogy méltatlansági okokból felfüggesztik Hegedüs Istvánt az elnöki tisztségéből és méltatlansági eljárást kezdeményeznek ellene a bíróságon.

Vajda László (Lungo Drom) a zárt ülés ideje alatt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hétfő hajnalban vitték egy pécsi kórházba Hegedüs Istvánt.

Szerinte Farkas Flórián korábbi ORÖ-elnök, miniszterelnöki biztos miatt van a jelenlegi helyzetben a szervezet. "Újra ahhoz folyamodott, hogy embereket vásárol ki, 250-300 ezer forintért, hogy az ő általa indítványozott közgyűlésen" Hegedüs Istvánt elmozdítsák - fogalmazott, hozzátéve: ők ezt nem engedik, kitartanak Hegedüs István mellett. Azt mondta: Farkas Flórián, aki elnöknek jelölte Hegedüs Istvánt, kihátrált mögüle, és "megadta rá a kilövési engedélyt".

Több képviselő a sajtótájékoztatón sírva fakadt, amikor Vajda László arról beszélt, hogy képviselőkben felmerült az, hogy nemcsak színjáték-e Hegedüs István kórházba kerülése. "Szégyelljék magukat azok a képviselők, akikben még ilyen felmerül" - mondta elcsukló hangon Vajda László.

Elmondta, hogy a rendkívüli közgyűlést az "ellenzéknek nevezhető" csoport kezdeményezte az elnök és a hivatalvezető eltávolítása érdekében.

A közgyűlés rendkívüli ülésének megtartása nem jogszerű - jelentette ki. A jogszabályok szerint a közgyűlés ülését az elnök vezeti, akadályoztatása esetén az elnök által kijelölt elnökhelyettes elnököl. Az ORÖ-nek négy elnökhelyettese van, általános elnökhelyettese nincs.

Vajda László azt mondta, a négy elnökhelyettes közül - akik a rendkívüli közgyűlést kezdeményező képviselők között vannak - egyik sem veheti át az elnök szerepét, mivel sem szóbeli, sem írásbeli megbízást nem kaptak.

Közölte, a kormányhivataltól azt a tájékoztatást kapták, hogy az ORÖ jelenlegi szervezeti és működési szabályzata alapján az előbbi okok miatt nem lehet megtartani a rendkívüli közgyűlést.

A közgyűlés jogszerűtlen megtartása miatt a megfelelő fórumokhoz fordulnak - tette hozzá Vajda László.

Pongó Ignác (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma - MCF), a szervezet pénzügyi bizottságának elnöke azt mondta: Hegedüs Istvánnak hangfelvételei vannak arról, hogy milyen módon vásárolnak meg képviselőket.

Kiss Jánosné (MCF) elmondta, hogy többen megkeresték telefonon, és 3 évre szóló, havi 350 ezer forintról szóló szerződést ajánlottak neki azért, hogy "menjen át" az ő oldalukra és ne is jelenjen meg a hétfőre összehívott ülésen.

Makai István (Roma Polgári Tömörülés - RPT) elmondta: sem Hegedüs István, sem Farkas Flórián táborába nem tartozik, az RPT "ebben a kutyakomédiában" nem kíván részt venni semelyik oldalon. Másfél éve ott tartunk, hogy csak a képviselők és a hozzátartozóik "zsebéről" szól az országos önkormányzat munkája - fogalmazott, hozzátéve, szerinte hamarosan csődbe megy az ORÖ.

Berényi László (Lungo Drom) frakcióvezető egy másik sajtótájékoztatón közölte: azért volt szükség a rendkívüli közgyűlés összehívására, mert az eddigi döntésképtelenség miatt új munkát kell elkezdeni.

A zárt ülésen - mint mondta - megvonták a bizalmat Hegedüs Istvántól és Buri Edinától. Az ülés nyílt részén a foglalkoztatásra vonatkozó eljárási rend kapcsán döntöttek arról, hogy a jövőben a képviselők és közvetlen hozzátartozóinak a foglalkoztatási jogviszonyáról a közgyűlés döntsön.

Berényi László közlése szerint a 27 fős, többséget adó csoportban vannak képviselői a Lungo Dromnak, az MCF-nek és RPM-nek is.

A sajtótájékoztatón jelen lévő képviselők azt mondták, közülük senki sem vásároltak meg.

A 27 képviselő nevében az MTI-hez hétfőn eljuttatott, Lakatos István (Lungo Drom) elnökhelyettes által jegyzett közleményben azt írták: "a 47 képviselőből, kétharmados többséggel 27 képviselő megszavazta Hegedüs István felfüggesztését, ezzel egyidőben elindítva a Fővárosi Törvényszéknél a határozatban foglaltakban megfelelően a méltatlanság megállapítására vonatkozó folyamatokat".

A közlés szerint fegyelmi bizottságot hoztak létre a Hegedüs István és Buri Erika felelősségre vonásával kapcsolatos vizsgálatra.

Képviselők az MTI-nek elmondták, hogy megbízott elnöknek Balogh Jánost (MCF) választották meg és új hivatalvezető is lett.

Az ORÖ irodáit a 27 fős csoportba tartozó képviselők pecséttel zárták le. Ezeket azonban más képviselők leszakították az ajtókról. Mindkét oldal közölte, rendőrt hívott a székházba a történtek miatt. Az épületbe két rendőr érkezett, akik nyomban megkezdték az ott levő képviselők meghallgatását a történtekről.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában