Helyi közélet

2016.01.15. 12:50

Romagyilkosságok: dr. Helmeczy László még az államot is beperli

Nyíregyháza, Tiszalök - A Kúria kedden jogerős döntést hozott a romagyilkosságok ügyében, amelynek, mint ismeretes, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei áldozatai is voltak.

Nyíregyháza, Tiszalök - A Kúria kedden jogerős döntést hozott a romagyilkosságok ügyében, amelynek, mint ismeretes, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei áldozatai is voltak. Kóka Jenő özvegyének jogi képviselője, dr. Helmeczy László lapunknak elmondta, amint megkapják írásban a Kúria döntését, beadják a keresetet az ügyükben érintett elkövetők ellen. De az ügyvéd nemcsak a gyilkosokat, hanem az államot is bepereli.

Az utolsó két gyilkosság megakadályozható lett volna?

A Kúria döntése után jogerős az ítélet: Kiss Árpád, Kiss István, Pető Zsolt és Csontos István követték el a romagyilkosságokat. 2008–2009-ben hat embert öltek meg, többeket megsebesítettek, számos épületet megrongáltak, volt olyan, amelyik porig égett. A Kúria kedden Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, Csontos István (két gyilkosságban vett részt sofőrként) 13 éves fegyházbüntetése már korábban jogerőre emelkedett.

– Amint megkapjuk írásban a Kúria döntését, beadjuk a keresetet az ügyünkben érintett elkövetők ellen – mondta lapunknak dr. Helmeczy László, a Tiszalökön 2009. április 22-én meggyilkolt Kóka Jenő özvegyének jogi képviselője. Az ügyvéd szerint mivel az elítéltek hosszú ideig lesznek rács mögött, rabkeresményükből az évek alatt le lehet vonni azt az összeget (vagy annak egy részét), amit majd a bíróság kártérítésként megítél.

Komoly hiányosságok

Helmeczy László azonban nemcsak Kóka Jenő gyilkosait pereli be, hanem az államot is.

– Ficsor Ádám korábbi titokminiszter 2009-ben elismerte, hogy bár a nemzetbiztonsági szolgálat segítette a nyomozást, a hatóságok olyan hibákat követtek el, amelyek befolyásolták az ügy kimenetelét. Nagyon komoly hiányosságokat tárt fel a parlament nemzetbiztonsági bizottsága a nyomozással összefüggésben, az adatok alapján pedig jóval korábban el lehetett volna fogni a tetteseket, és ha mindez igaz, az utolsó két gyilkosság – a tiszalöki és a kislétai – megakadályozható lett volna. Mindez pedig felveti az állam felelősségét is – mondta lapunknak a szakember.

Helmeczy László hozzátette: szeretné elérni, az áldozatvédelmi törvény adjon lehetőséget arra, hogy azokban az esetekben, amikor nem lehet behajtani a kártérítés összegét, az állam nyújtson segítséget a sértettek kártalanításában, akár egyedi elbírálás alapján is. – Kóka Jenő, Szögi Lajos vagy Marian Cozma családjának bűncselekmény miatt keletkezett kára, ugyanúgy, ahogyan a Quaestor-ügy befektetőinek is: ők valamennyien bűncselekmény áldozatai.

– De amíg az előző esetekben az állam nem fizet kártérítést, és a sértetteknek meg kell várniuk, hogy az elítéltektől be lehessen hajtani valamekkora összeget, addig a Quaestor-károsultaknak az állam több milliárd forintot fizet ki. Tévedés ne essék, én nem azt mondom, hogy ez utóbbi esetben ne kártalanítsa az állam a befektetőket, de mérjen a törvény egyenlő mércével, mert az lenne tisztességes.

KM-SZA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában