Vadkamerástul viszik, szobában vágják, "megeszik" az erdőt - a szabolcsi mezőőrök elképesztő napjai

Szabolcs-Szatmár-Bereg - “Vagy mindenkit, vagy senkit, erre mi felesküdtünk, ebből élünk.” Sanyi is ezt mondta, amikor arról esett szó, hogy mi történne, ha tilosban járó ismerőssel futna össze. Amikor beállt mezőőrnek volt olyan ismerőse, akitől megkapta, hogy átállt, de szerinte egy kicsit visszatartó erő, hogy ő is roma. “Velem nem akarnak kitolni, és én sem akarok velük.”

Lopják a fát, de már kevesebbet, mint pár éve. A közmunkáért kapott bérből a mezőőr szerint ki lehet gazdálkodni a rávalót, és aki megérdemli, annak a gazda megengedi, hogy összeszedje a gallyat.

“A fatolvaj az ilyen időt szereti, mert arra gondol, ilyenkor úgyse megy ki a határba senki. Meg a teleholdat, mert akkor nem kell világítania.” Ez az ilyen idő nem a teliholdas, hanem nyálkás és ködös. Az útra lecsapódik a hajnali pára, a napfelkelte még meglehetősen messze van, amikor december vége felé beülünk egy vadiúj Skoda Yeti hátsó ülésére a nyírparasznyai településtábla tövében. A fenti megállapítást a kocsi vezetője, Rácz Miklós tette, polgárőr és mezőőr egy személyben az alig kilencszáz lakosú faluban. Most épp hajnali ötkor indul járőrözni a társával, Sanyival.

“A mostani időszak, hála a jó időnek – meg talán nekünk is – csendes. Sokkal kevesebb falopás van mosanában mint korábban.” Rácz Miklós szerint ez részben annak köszönhető, hogy sokan közmunkát végeznek a falu szegényei lakosai közül, így van némi bevételük, hogy tüzifát vegyenek. “Nincs úgy, mint ezelőtt pár évvel, amikor kerékpárral is hordták a fát.” Persze az enyhe tél is közrejátszik: nem kell annyira fűteni. “De ha bejön egy hosszabb mínusz 15 fokos hideg, akkor ki fog menni, és ki fogja vágni a húszcentis fát is.”

Azért így is akad dolguk Bunyós Pista falujában (innen származik az ismert mulatós énekes) az április óta tevékenykedő, 1800 hektárnyi, 70 százalékban erdős külterületet felügyelő mezőőröknek. December elején is füleltek le fatolvajt. “Három személy vágott fát, az egyikükről kiderült, hogy körözték.” Amikor rajtakapták őket, az egyikük éppen a fűrészgépet élezte. Kérték tőlük a vágási engedélyt és a tulajdoni lapot, amivel igazolhatták volna, hogy jogszerúen vágják a fát, de semi ilyen nem volt náluk. “Akkor hívtuk a 112-t.” Az egyik férfiról aztán kiderült, hogy már körözték telefonlopás miatt.

Vadkamerástól vitték a fát

Két nappal a találkozónk előtt pedig a szomszédos Ópályiban volt fafogás, amikor a tolvajok egy félreeső helyről vittek fát, “ahol csak a madár jár”. Azt a mezőőrök is tudják, hogy oda előszeretettel járnak tolvajok, ezért vadkamera volt felszerelve, ami rögzítette az egészet. Vadkamerát több helyen is használnak a környéken. “Persze elfőrdult, hogy kivágták a fát a kamerával együtt.” Az nem derült ki, hogy a kamerát akarták vagy csak a fát.

“Felhatalmazásunk van, mint a rendőröknek, fegyver, kényszerítő eszköz, bilincs, gázspré, de az ügyek 99 százalékát átadjuk nekik.” Azért örülne egy mezőőröket öszefogó szervezetnek, ami képviselné az érdekeiket, akár a parlamentben is. Eközben kerülünk egyet az iskola felé, hogy ellenőrizzék a nagy adventi koszorút, amit már többször felborítottak valakik éjszkánként. Aztán irány az erdő.

A legemlékezetesebb elfogás még áprilisban történt – meséli a mezőőr, ahogy a pár hónapja pályázaton nyert, még újautószagot árasztó több mint hatmilliós Skodával ráfodulunk az egyik sötét dűlőútra a falu szélén. A kocsit a Darányi Ignác Terv keretében nyerték, erre matrica is emlékeztet az oldalán, bár ezen első blikkre Leninre emlékeztet a monarchia egykori földművelésügyi miniszterének arcképe. A kocsit a helyi polgárőrség kapta, de a mezőőrök is használhatják, és az önkormányzat állja a fenntartás költségeit. A keret azonban szűkös, téligumi például decemberben még nem volt hozzá.

Rőzse közt a rönk

Az áprilisban elfogott illetőt – egy szomszéd településen élő férfit – már régebb óta ismerték. Zárt kisteherautóval vitte a fát, azt használta ki, hogy az érintett erdőben zajlott kitermelésen dolgozott, és megkérte a tulajdonost, hogy összeszedhesse a megmaradó gallyakat. Ezekért járt vissza. Épp csak az indokoltnál gyakrabban és hosszabb ideig, és mint utóbb kiderült, a gallyak közé 30 ceniméter átmérőjű rönköket rejtett.

A mezőőrnek fél napjába került, amíg rajtakapta. Már hajnalban lesben állt egy völgyes részen, amikor pár száz méterre tőle megjelent a férfi. Előbb csak a teherautónál tett-vett, kivette a fűrészeket, rágyújtott, körbekémlelt, bemelegítette a fűrészgépeket, aztán vágott, majd megint pihent. Amikor a mezőőr odament hozzá, megpróbált vele egyezkedni, de hiába. Az már csak ráadás volt, hogy a kocsinak ő volt sorban az ötödik üzembetartója, és sem ő, sem az elődjei nem fizették utána a költségeket. “A két nála lévő fűrészgép is lopott volt.”

Volt olyan is a közelmúltban, akik az útmenti fasorból szedték ki a fát, láthatósági mellényben. Úgy tűnt, mintha a közútkezelő emberei lettek volna, akik gyakran végeznek ilyen munkát. Ha azonban hivatalosan ezen dolgozó közmunkások lettek volna, akkor erről papírjuk lett volna. A faluban április óta működő mezőőri szolgálat kisebb lopásokat fülelt le eddig, főleg olyanokat, akik maguknak loptak volna fát.

Pedig szerinte mindenki tudna annyit spórolni, hogy kifizesse a tüzelőt, “Ha nem járna annyit a kocsmába, ha fizetésnap után nem kétpofára zabálná a krémest a cukrászdában.” Sokan hamar felélik a pénzt, aztán a hó végén már nem tudják, miből fűtsenek – mondja.

Odaadja jóságból, ha megérdelmi

Mikor ideérünk a történetben, éppen egy friss fakitermeléshez érkezünk, ahol embermagasságú halmokba rakták a vékony ágakat. Ezeket itt helyben el fogják égetni. Hogy esetleg rászorulóknak adná a gazda? “Ez már szinte rőzse, a semmitől jobb, de nem kell senkinek.”

Azért az előfordul, hogy valakinek megengedik, hogy a kitermelt fák után maradó vastagabb gallyakat összeszedje. Ezeket általában nem lehet értékesíteni tüzifaként, de a falubelieknek jól jön. Olyanoknak adják oda a gazdák, akik segítették őket ebben-abban: részt vettek páldául a fakitermelésben, vagy más munkában a földeken. “A gazda odaadja jóságból, ha az illető megérdemli.” Mint a múltkor ellenőrzött néhány fiatal, akik gallyat szedtek, és amikor a mezőőrök kérdőre vonták őket. “Azt mondták, hogy ‘az Imre bácsi adta segítségbe’, mert előtte trágyát pakoltak neki.” Ezt telefonon le is tudták ellenőrizni. A gazdák amúgy szerinte “Sok emberen segítenének, ha nem lenne büdös a munka.”

“Itt van például ez az erdő, 25 éves, minden második vastag fa ki lesz vágva, és marad utána több száz mázsa gally. Azt oda szokták adni a napszámosnak bérként is.” Fiatal kollégája is kapott már ilyen természetbeni segítséget, egy kilenc hektáros erdő feléből szedhette össze a gallyat. Ez a famennyiség Sanyi szerint, aki még szüleivel lakik, 1-2 hónapra elég nekik fűteni.

Rácz Miklós 30 éve dolgozik mezőőrként, most 98 ezer forint nettót keres, fiatalabb kollégája pedig 85 ezret kap kézhez a munkáért. Nekik is jól jön ezért, ha egy-egy gazda felajánlja a gallyat. Szerintük a gazdáknak is pénzben kifejezthető előnyt jelent a szolgálatuk, és nem csak a lopások megakadályozásával. Ha egy gazda maga járná az erdőjét, akkor 200-250 liter üzemanyagot is elhasználna. “Mi is úgy vigyázunk rá, mintha a miénk lenne.”

Nézik, merre fordulsz

Ehhez trükköket is bevetnek: emitt könnyen törő száraz gallyat tesz, amott vonást karcol egy ággal keresztbe a keréknyomon. Ha ezt eltapossa egy jármű kereke, akkor tudja, hogy arra az útra érdemes benézni. “Muszáj trükkösen élni az életet.” Azért őket is figyelik. “Mobilitás van, ha elindulok, már megy az SMS-ezés.” Ezért nem követnek állandó útvonalat, és járőrözni is változó időpontokban mennek, hol autóval, hol biciklivel, hol gyalog. Van, amikor reggel ötkor indulnak, de alkalmanként, este is kerülnek egyet. “Úgy van vele a lakosság, hogy ha látják, hogy elment a mezőőr, akkor másfél óráig tuti nem jön erre.” “Visszatérőnek kell lenni, vagy megbújnak.”

Azt mondja, van olyan része a falunak, ahol, “Ha eljössz a kocsival, a tükörből látod, hogy kiszaladnak utánad, nézik, merre fordulsz.” Itt olyan ház is volt, aminek a szomszédjai arra panaszkodtak, hogy éjszaka nagy dübögés volt. Aztán kiderült, hogy a szobában vágták a fát. A közeli, önkormányzati tulajdonú erdőt pedig “megették”, vagyis a fáknak nem volt ideje megnőni, mert idő előtt kivagdosták. Most már odafigyelnek az önkormányzati erdőkre, fasorokra, mert vegyes tüzelésű kazánokkal fűtik a hivatali helyiségeket. “Korábban voltak azért jó kis gázszámlák” – indokolta a váltást.

A 800 lakosú településen száz közmunkást foglakoztatnak (van saját térkőgyártó üzemük, járdát újítanak fel, illetve chilipaprikát is termesztenek). A lakosság valamivel több mint 50 százaléka roma, de a mezőőr szerint azokkal van csak probléma, akik a közelmúltban települtek át másik faluból. “Ezt minden fajgyűlölet nélkül mondom. A kolléga is roma származású” – mutat a 24 éves Sanyira.

“Vagy mindenkit, vagy senkit”

Arra a kérdésre, hogy elnézőek-e, ha egy láthatóan rászoruló ember vinne haza fát, azt mondta, senkit nem engedhetnek el. “Vagy mindenkit, vagy senkit, erre mi felesküdtünk, ebből élünk.” Sanyi is ezt mondta, amikor arról esett szó, hogy mi történne, ha tilosban járó ismerőssel futna össze. Amikor beállt mezőőrnek volt olyan ismerőse, akitől megkapta, hogy átállt, de szerinte egy kicsit visszatartó erő, hogy ő is roma. “Velem nem akarnak kitolni, és én sem akarok velük.”

Már a szomszédos Ópályi felé zötyögünk az úton, a falu M3-as autópálya túloldalára átnyúló határában. Pitymallik, de a párás időben alig pislákol a reggel. A ködből három biciklis tűnik elő. “János, fel ne borulj! – viccel a mezőőr, ahogy elgurulnak mellettünk. – Metszeni mennek egy közeli gyümölcsösbe ahol közfoglalkoztatásban dolgoznak egy nagygazdánál.”

Megint beforduluk egy földútra. Ez a Csonka-dűlő, ami kedvelt helye a fatolvajoknak. Zsákutca, de a végén elkanyarodik, így nem látni be az útról, igaz, menekülési útvolnal sincs. A földút mellett csalitos fasor, körben földek, erdők. “Múlt vasárnap vittek el innen 2-3 szál fát” – mutatja Rácz Miklós az arasznyi átmérőjú csonkokat. “Aki lopni jár, a vékonyat nem viszi el, az a vastagját fogja elvinni.” Némelyik tönköt avarral takarta be a tolvaj, hogy ne tűnjön fel a friss vágás. “A koronát pedig beálllítja, mintha kisebb fa lenne” – mutatja azt is, de állítja, őt nem tudják becsapni . “Látom azért, amikor a fa ki van borulva. Ha ennyit járod a határt, meg tudod jegyezni, hogy ott kellene lennie.”

Keresztbe az úton

A fatolvajok mellett az orvvadászokkal is meggyűlik a bajuk. “Most is van egy terület, amit behurkoltak.” Ilyenkor nem szedik le a hurkokat, csak félig átvágják vagy meggyengítik, hogy az őz ki tudjon szabadulni, egy erős rántással. Így nagyobb eséllyel kapják el a tettest.

Gyakran közös szolgálatot visznek a rendőrséggel. Hetente, kéthetente közös fás akciókat is szerveznek, ilyenkor 2-3 autóval ellenőrzik a környéket. “Errefelé rengeteg a cigis” – utal a cigarettacsempészésre – ha felhív a KMB-s (körzeti megbízott rendőr) este, hogy álljak keresztbe az autóval az úton, mert kergetnek valakit, akkor gondolkodás nélkül kimegyek. Kaptuk ezt a kocsit, akkor miért ne segítsünk?”

Elsődleges feladatuknak mégis, azt tekinti, hogy az “állampolgárokkal megértetni, hogy külterületen, minden egyes fa kivágásához engedély kell”. Ezt pedig költségmentesen lehet az önkormányzatnál igényelni, mondja, miközben éktelen kutyavonyítás veri fel a falut. Az állatok érzékeny füle nem bírja a tejárus furgonjának hangszórójából bömbölő zenét: a tehénbőgéssel újrakevert Boci-Boci tarkát.

A riport az Abcúgon jelent meg. A cikket Ballai Vince írta, a fotókat Magócsi Márton készítette.