Helyi közélet

2016.02.23. 18:36

Áldásban részesítették a jelen lévő hitveseket

Levelek - Megkezdődött a böjt időszaka a katolikus egyházakban, a római katolikusoknál a hamvazószerdával, a görög katolikus egyházban ezt megelőzően két nappal. A böjt az újjászületés és a lelki felkészülés időszaka a húsvéti ünnepekre, ily módon a hívek méltón ünnepelhetik majd Jézus Krisztus feltámadását.

A görög katolikusoknál ebben az időszakban szerdán és pénteken végzik az előszenteltek liturgiáját, ami egy ünnepélyes áldoztatási szertartás vecsernyei keretben. A nagyböjt első péntekén a nyírkarászi esperesi kerülethez tartozó hívek a település görög katolikus templomában gyűltek össze az előszenteltek liturgiájára.

Az elmúlt napokban a házasság hetét is ünnepelték világszerte, ehhez kapcsolódott a petneházai tisztelendő úr beszéde is, ami után először a jubiláló házaspárokat áldották meg, majd utánuk a templomban jelen lévő minden házaspár áldásban részesült.

A görög katolikusok böjti édessége a koliba, amit előre elkészítve az ikonosztázion előtt áldottak meg és osztottak ki a híveknek, majd egy szerény agapén láttak vendégül mindenkit – tájékoztatta szerkesztőségünket Gyulai Lászlóné.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában