Helyi közélet

2016.02.23. 09:27

Emmi: a kormány több lépéssel segíti a fogyatékossággal élőket támogató szolgálatok munkáját

Budapest - A kormány több lépéssel segíti a fogyatékossággal élőket támogató szolgálatok munkáját, ennek részeként mintegy 400 millió forinttal emelte a finanszírozásukra szánt összeget - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az Országos Fogyatékosságügyi Tanács hétfői ülése után.

Budapest - A kormány több lépéssel segíti a fogyatékossággal élőket támogató szolgálatok munkáját, ennek részeként mintegy 400 millió forinttal emelte a finanszírozásukra szánt összeget - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az Országos Fogyatékosságügyi Tanács hétfői ülése után.

A szervezet ez évi első ülésén Czibere Károly államtitkár tájékoztatta a fogyatékosságügy területén működő szakmai és civil szervezetek, valamint az érintettek képviselőit az elmúlt három hónapban elért eredményekről. Elmondta, hogy 2016-ban is folytatódik az "intézménykiváltási" program, amelynek keretében a nagy, vidéki intézményekben élő fogyatékos embereket kisebb lakóegységekbe költöztetik, így segítve elő társadalmi integrációjukat. A napokban megjelent az ehhez kapcsolódó pályázat - írta az államtitkárság.

A közlemény szerint január elsejétől változott a lakóingatlan átalakításához kapcsolódó akadálymentesítési támogatás mértéke és igénybevételének lehetősége is. A támogatást már nemcsak egyszer lehet igényelni, hanem tízévente újra, összege pedig megduplázódott, 300 ezer forintra nőtt.

A szociális ágazattal való folyamatos és intenzív párbeszéd fenntartása érdekében alakul meg a fogyatékosügyi szakmai kollégium, amely szakmai ajánlásokat, javaslatokat tehet.

Czibere Károly találkozott a jelentősebb fogyatékosságügyi érdekvédő szervezetek vezetőivel, hogy a kormányzati intézkedésekről egyeztessen velük - fűzték hozzá.

A fogyatékosságügyi tanács ülésén megvitatták az elemi rehabilitációs szolgáltatás kiterjesztésével kapcsolatos kérdéseket is. A testület támogatta Lovászy László újrajelölését az ENSZ fogyatékosok jogaival foglalkozó bizottságába - olvasható a közleményben.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában