Helyi közélet

2016.02.19. 07:25

Szexuális zaklatás a nyíregyházi iskolában - "Átment rajtunk az úthenger"

Nyíregyháza - Teljes a döbbenet, nem értjük, ma még ép ésszel fel sem tudjuk fogni mindazt, ami történt – érzékeltette a hangulatot a nyíregyházi középiskola egyik névtelenséget kérő tanára, amikor azt szerettük volna kideríteni, miként élik meg, hogy egy kollégájuk ellen nyomozást indítottak, mert a gyanú szerint zaklatta két diákját. Kiderült: a tantestület is csak most értesült a történtekről.

Nyíregyháza - Teljes a döbbenet, nem értjük, ma még ép ésszel fel sem tudjuk fogni mindazt, ami történt – érzékeltette a hangulatot a nyíregyházi középiskola egyik névtelenséget kérő tanára, amikor azt szerettük volna kideríteni, miként élik meg, hogy egy kollégájuk ellen nyomozást indítottak, mert a gyanú szerint zaklatta két diákját. Kiderült: a tantestület is csak most értesült a történtekről.

Átment rajtuk az úthenger

– Igen, beszélünk az ügyről, mert beszélni kell, de csak kérdések vannak, válaszok alig. Jó lenne, ha a feltételezések nem bizonyulnának igaznak – adott a reményének hangot egy másik pedagógus, aki szerint most felmérni sem lehet, hogy egy ilyen jó nevű, szakmailag is elismert középiskolának mekkora kárt okozhat ez a botrány, főként most, a felvételi kellős közepén.

A két tanár úgy véli, biztosan a diákjaik, s főleg a kollégisták között is téma a nevelőtanár tette és annak következménye, de ezt maguk között beszélik meg.

– Egyetlen pillanat alatt dőlt romba minden sikerünk, eredményünk, átment rajtunk az úthenger – sóhajtottak, s nem értik, miért nem vették észre a figyelmeztető jeleket.

Az pedig tovább nehezíti a helyzetet, hogy a kollégiumi nevelőtanár az intézmény igazgatójának a testvére. Arra egyik pedagógus sem találja még a választ, hogy a lányok miért nem szóltak hamarabb, miért vártak az utolsó előtti pillanatig. Miért kellett az egyiküknek eljutni az öngyilkosság gondolatáig, majd a kórházban végre kimondani azt, ami vele történt.

A tantestület arra vár, hogy a vizsgálat lezáruljon, addig pedig teszik a dolgukat.

Felmentették a munka alól

Megkerestük a Nyíregyházi Szakképzési Centrum (NySzC) főizgatóját is, Gurbánné Papp Mária közölte: február 17-én a Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium igazgatója arról tájékoztatta, hogy az intézmény egyik kollégiumi nevelőtanára ellen rendőrségi eljárás folyik.

– A rendőrségi vizsgálat időtartamára február 17-étől felmentettem az érintett dolgozót a munkavégzés alól és belső vizsgálatot kezdeményeztem az ügyben – írta megkeresésünkre a főigazgatónő.

Szűkszavú a rendőrségi közlemény is: a Nyíregyházi Rendőrkapitányság szexuális kényszerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 60 éves férfi ellen, akinek a rendőrség kezdeményezésére az illetékes bíróság február 13-án elrendelte előzetes letartóztatását.

– A nyomozás jelenlegi szakaszában bővebb információkat nem áll módunkban adni – tájékoztatott Fehérvári Marietta százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Nem mertek szólni

– A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése bűntette, valamint a két rendbeli szeméremsértés vétsége miatt indult bűnügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban március 13-áig – tudtuk meg dr. Toma Attila sajtószóvivőtől.

– A nyomozás adatai szerint a gyanúsított kollégiumi tanárként dolgozik egy nyíregyházi szakközépiskolában, ahol a sértetteket több alkalommal átölelte, simogatta, majd 2015–2016-os tanévben rendszeresen kapcsolatot kezdeményezett egy közösségi oldalon keresztül, és bizalmas üzeneteket küldött a sértetteknek, akik nyíltan nem merték visszautasítani a gyanúsított közeledését, mert attól tartottak, hogy hátrányt okoz nekik a kollégiumban, illetve az iskolában – mondta az ügy részleteiről a szóvivő.

A bíróság álláspontja szerint a cselekmények jellege és az elkövetés körülményei miatt feltételezhető, hogy a gyanúsított további sértettek sérelmére is követett el hasonló bűntetteket, valamint szabadlábon hagyása esetén a tevékenységét folytatná, illetve a sértettek és a tanúk befolyásolásával nehezítené, veszélyeztetné a bizonyítás menetét. A bíróság minderre tekintettel rendelte el az előzetes letartóztatást.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország február 19-i számában és a kelet.hu-n.


Nyíregyháza - Szexuális kényszerítés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség egy nyíregyházi középiskola 60 éves kollégiumi nevelőtanára ellen – hangzott el az RTL Klub szerda esti híradójában.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában