Helyi közélet

2016.03.03. 18:06

Értünk tették Kisvárdaiakért

Kisvárda - A most már véglegessé váló kiállítási anyag és a tervek szerint ezzel egy időben megjelenő könyv a XIX. század második felétől a közelmúltig mutatja be a korszak közszereplőit.

Kisvárda - A most már véglegessé váló kiállítási anyag és a tervek szerint ezzel egy időben megjelenő könyv a XIX. század második felétől a közelmúltig mutatja be a korszak közszereplőit. A grafikák mellett minden személyhez rövid életrajz párosul, akik a város szülötteinkként, vagy a városhoz –Kisvárdához– kötődve fejtettek ki, számottevő, kimagasló tevékenységet, mind emberi mind szakmai szempontból.

Merészen nagy vállalkozásba fogott Kisvárdán Szeifried Zoltán festő–grafikus és Néző István könyvtáros, helytörténész. A kiállítási anyag mellett könyvformájában is megjelenik az a kötet, amely a városban élő és dogozók munkáját reprezentálja. Azokról akik, itt éltek egykoron s tettek a városért, hogy jobbá és élhetőbbé tegyék.

–Én már évtizedek óta tematikusan foglalkozom –kezdte beszélgetésünket Szeifried Zoltán festő–grafikus– grafikáimon a város múltjával, melyről már több sorozatom is készült. Most jutottam el oda, hogy Kisvárda az 1850 és évek és a közelmúlt történetei kapcsán a város épített örökségét és közismert személyiségeit megörökítsem egy autentikus közegben. Ez a mostan elkészült százharminc alkotás egy része a terveimben szereplő négyrészes sorozatnak. A kiállított grafikák remélhetőleg az újkori várossá nyilvánítás 46. évfordulója tiszteletére könyv formájában is megjelenik, száz grafikával és a hozzá tartozó életrajzokkal.

A kiállítás 2016. április 1–én az újkori várossá nyilvánítás évfordulóján a Várszínház és Művészetek kiállítótereiben tárlat formájában lesz megtekinthető. Ezen anyagot követően az 1850–ig tartó időszakot, a Várdayakat s mindenki mást, akik aktívan részt vettek a város kialakításában, fejlődésének előmozdításában, szintén képi formában szeretném feldolgozni. A harmadik rész a jelenkor, a közelmúlttól napjainkig, az újjáépült város képeivel és a körünkben élő és dolgozó személyiségekkel tervezem elkészíteni. A negyedik a 3+1, az pedig a város történetét dolgozná fel képi formában. Úgy gondolom, hogy a vizualitás a mai világunkban egy nagyon fontos dolog, s ezért is törekszünk arra, hogy ez egy könyv formájában is megjelenjen. A városunkba érkező vendégek megajándékozása mellett, a városlakók is megismernék még részletesebben történelmünket s az itt élő emberek munkásságát, amit ezért a településért tettek. Ezen munkák a teljesség igénye nélkül készült el, mely bármikor bővíthető.

–A személyek kiválasztása egy közös megegyezésen alapult – folytatta beszélgetésünket Néző István helytörténész. Mindkettőknek volt egy javasolt névsora, melyből egy közös megegyezésen alapulóan állt össze a 130 grafika. Volt olyan is, hogy bőséges anyaggal rendelkeztünk, de olyan is akadt, ahol kutatni kellett, hogy megfelelő információhoz jussunk, hogy a grafikák mellé egy oldalon a legtöbb információt adjuk. Reméljük, hogy minden személyről a legszükségesebb és történelmileg is pontos információkat sikerült adni. Az én kedvenceim a XIX–XX. században élők voltak, akikről nagyon kevés ismeretekkel rendelkeztünk, s akik Kisvárdáért, az itt élőkért nagyon sokat tettek. De szerepelnek az elkészült anyagban azok is, akik a 80–90–es évekig működtek s dolgoztak a városért, akik a ma élőknek személyes ismerősei is lehettek. Akik ebben az összeállításban megjelenítődnek, valamennyien saját területükön, legyen az iparos, képzőművész, tanár, orvos bárki, akit, akiket a saját idejükben munkájukat és emberségüket elismerték és tisztelték Kisvárdán. A mi célunk az volt, hogy ezeknek az embereknek állítsunk emléket. Ez egy teljesen szubjektív válogatás, a teljesség igénye nélkül. Nagyon vegyes az elkészült anyag, mely a továbbiakban, a lehetőségek figyelembevételével, bármikor bővíthető.

A „Kisvárdai Történelmi Mozaik” gyűjtőfogalmi címmel nyíló kiállítás és a megjelenő könyv értékes s jelenleg egy hiányt pótló kiadvány megjelentetéséhez a város vezetése mellett már sok helyi vállalkozó és a különböző gazdálkodó szervek biztosítottak támogatást. De továbbra is szükséges e hasznos a várost bemutató munka további támogatása, településünk további népszerűsítése érdekében.

- Vincze Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában