Helyi közélet

2016.03.12. 14:13

Kerülik Ramocsaházát a bűnözők

Ramocsaháza - A rendszeres polgárőrjelenlétnek is köszönhetően csökkent a bűncselekmények száma Ramocsaházán.

Ramocsaháza - A rendszeres polgárőrjelenlétnek is köszönhetően csökkent a bűncselekmények száma Ramocsaházán.

Éves közgyűlést tartott nemrégiben Ramocsaháza Község Polgárőr Egyesülete, amelynek elnöke, Zsíros János évértékelő beszámolójában hangsúlyozta: az immár 25 éves szövetség sok változáson ment keresztül.

– A jelenleg 35 fős polgárőrségünk tavaly a település valamennyi rendezvényén, sporteseményén aktívan jelen volt, a gyalogosan, kerékpárral és saját gépkocsival végzett szolgálati órák száma meghaladta a 2600-at. A rend­őrséggel közösen több mint 670 órát járőröztünk.

Fókuszban a legvédtelenebbek

– Nagy szüksége lenne az egyesületünknek egy szolgálati autóra, hogy a polgárőreink a külterületeken is jelen lehessenek. Persze, a legénységünk így is fontos szerepet töltött be a falu közbiztonságának megőrzésében, a lakosság relatív biztonságérzetének javításában. Két korosztályra, a gyerekekre és az idősekre kiemelt figyelmet fordítottunk, a szolgálatunk ellátását pedig nagyban segítette a helyi önkormányzat – folytatta Zsíros János, majd hozzátette: a rendőrséggel kialakult kitűnő kapcsolat továbbra is megmaradt, mindennap látni hivatásos bűnüldözőket a faluban.

Estefán László őrnagy, a Baktalórántházi Rendőrkapitányság parancsnoka örömmel adta hírül, hogy Ramocsaházán a korábbiaknál is kevesebb bűncselekmény történt, ami a rendszeres polgárőrjelenlétnek is köszönhető.

Elsőként kapnak slusszkulcsot

Somogyi János, a megyei polgárőr szövetség elnöke a polgárőr–rendőr együttműködés fontosságára világított rá, majd elmondta: ez Ramocsaháza esetében valóban példaértékű. Megígérte: ha lehetőség nyílik autóbeszerzésre a megyében, Ramocsaháza az elsők között fog szolgálati négykerekűt kapni. Az elnök jutalommal ismerte el Bálintné Cseke Mariann, Csoma Árpád, Nagy István és Zsíros János polgárőrök teljesítményét, az önkormányzat nevében Simon József polgármester köszönte meg a „civil zsaruk” önként vállalt, áldozatos munkáját.

- Lukács Mihály -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában