Helyi közélet

2016.03.02. 14:58

Medián: csökkent a Fidesz támogatottsága

Budapest - A Medián felmérése szerint a Fidesz támogatottsága a teljes szavazókorú népesség körében január óta 34-ről 32 százalékra csökkent, a Jobbik 16 százalékra nőtt, az MSZP 10 százalékon áll.

Budapest - A Medián felmérése szerint a Fidesz támogatottsága a teljes szavazókorú népesség körében január óta 34-ről 32 százalékra csökkent, a Jobbik 16 százalékra nőtt, az MSZP 10 százalékon áll.

A HVG megbízásából készített kutatásból kiderült, hogy a választani tudó, biztos szavazók körében a januári 53 után februárban 46 százalékon állt a nagyobbik kormánypárt. Ebben a vizsgálat körben a Jobbik (25 százalék), az MSZP (12 százalék) és a DK (9 százalék) támogatottsága is nőtt.

Egy hónap alatt 54-ről 60 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint ma Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok - olvasható még a hvg.hu-n.

Jelenleg a kormány munkájával elégedettek aránya 39 százaléka, a szám tavaly novemberben 45 százalékos volt. Eközben a Fidesz elutasítottsága három hónap alatt 35-ről 41 százalékra nőtt. A honlapon az is olvasható, hogy akik 2014-ben a Fideszre szavaztak, közülük minden tízedik ma már "semmiképp" nem választana így.

Közölték azt is: a lakosság 73 százaléka továbbra is támogatja Magyarország EU-tagságát. Az EU-pártiak aránya a Fidesz-szavazók körében pedig 78 százalékos.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában