Helyi közélet

2016.03.31. 15:40

Új gazdái, s művelői lettek a földnek

Tiszanagyfalu  - A Szabolcs megyei föld­osztás a földreform­törvény országos bevezetését is megelőzte.

Tiszanagyfalu  - A Szabolcs megyei föld­osztás a földreform­törvény országos bevezetését is megelőzte.

Holmár Zoltán, a Nagy Imre Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke tartott előadást Tiszanagyfaluban azon a koszorúzással egybekötött megemlékezésen, amelyet a földosztás 71. évfordulója alkalmából rendeztek a település önkormányzatával karöltve március 30-án.

Demokratikus szellemben

Az elnök többek között arról beszélt, hogy 71 évvel ezelőtt a magyar nép évezredes álma valósult meg. Tiszanagyfaluban – a magyar történelemben először – egy olyan radikális demokratikus földreform kezdődött, amelynek eredményeként a föld valóban azoké lett, akik megművelik. Az 1945-ös radikális földreformnak köszönhetően Magyarországon 5,6 millió holdat osztottak ki 640 ezer gazda között, aminek következtében kialakulhatott egy törpebirtokos réteg.

A megemlékezés már a községháza előtt elkezdődött, ahol Rudolf János Ferencné polgármester köszöntötte a vendégeket, majd a község önkormányzata, valamint a Nagy Imre Társaság megyei szervezetének elnökségi tagjai elhelyezték koszorúikat a földosztás emléktáblájánál.

A program az Ady Endre Művelődési Házban folytatódott gyermekműsorral, Géczi Ferencné és Vengrinyák János társasági tagok szavalataival, s Holmár Zoltán már említett előadásával. Az elnök elmondta azt is, hogy a Nagy Imre Társaság megyei szervezete élen jár a történelmi örökség ­ápolásában, Nagy Imre minisz­terelnök erkölcsi és szellemi örökségének megőrzésében.

KM

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország március 31-i számában és a kelet.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában