A parizer és a sonka

Már kölyökkoromban is borsózott a hátam a prevenciós előadásoktól. Nem a szükségességüket vitatom, csak azt mondom, hogy ebben a formában majdhogynem haszontalanok. Mert mennyire életszerű, hogy osztályfőnöki órára egy idősödő, pocakos fickó gépi hangon ecseteli, hogy „ne drogozz, mert a drog az rossz”, közben a táskájából előszedett, laminált gyűjteményt lobogtatja. A diákság a harmadik perctől unottan ásítozik, mert már az általános iskolások is többet tudnak az aktuális narkó­trendekről, mint a szakember, aki utoljára húsz éve, a moziban látott kábszerest. A hátsó padban ülők meg vígan cserélgetik a saját, legálisan a netről rendelt cuccukat. Csáki Alexandra jegyzete.

Biofű, mondják, és tekernek belőle egy cigit, közben azt sem tudják, mit szívnak. A sufniban kotyvasztott zöld dara ugyanis köszönőviszonyban sincs a fűvel, vagyis a marihuánával. Előbbi különféle kemikáliák mérgező kombinációja, míg utóbbi az indiai vadkender szárított virágzata, amit évezredek óta gyógyászati célokra is használnak. Ironikus a herbál elnevezés, mert azt sugallja, hogy köze van a gyógynövényekhez, pedig csak annyira, mint a parizernek a primőr sonkához.

Meg kell végre érteniük a szakembereknek: nem amatőr kisfilmekre, véget nem érő, száraz előadásokra, hanem hús-vér emberekre van szükség a megelőzéshez, akik saját tapasztalataikról beszélnek, és akiknek elhiszik a kölykök, hogy az életükkel játszanak, ha a narkóhoz nyúlnak. Az életükkel, amiből egyetlen egy van, és ami értékesebb bármelyik első osztályú anyagnál. A huszadrangú mocsoknál meg pláne.

- Csáki Alexandra -