Engedjük, hadd szárnyaljanak!

Miközben így, a tanév vége közeledtén is változatlan hevességgel zajlanak a szakmai viták jelenlegi iskolarendszerünk gyengeségeiről, az oktatás forrásainak apadásáról, az iskolák túlzott államosításáról, az iskolaigazgatók döntési jogkörének csökkentéséről, no meg a Klik-ről, aközben nekem egykori magyartanárom, az áldott emlékű Almási László jut eszembe. Angyal Sándor jegyzete.

Bár közgazdasági szakközépiskola volt a miénk, nagy súlyt fektettek a magyar, a történelem és a társadalmi ismeretek átadására is. Almási tanár úr valójában egy polihisztor volt, aki az irodalom és a történelem mellett otthon volt a matematika meg a fizika világában.

Amikor feleltetett Ady Endréből vagy József Attilából, azokat a diákokat (főleg a lányokat), akik szóról szóra bemagolták a versek alatti elemzéseket, megdicsérte: „­Látom, tanult, eddig elégséges a válasza. És most mondja el a versről a saját véleményét! Az sem baj, ha téved, de a saját gondolataira is kíváncsi volnék…”

Mostanában a tévében vitaműsort néztem. Az egyik riporter azzal hozott zavarba, hogy amikor ő egyetemen tanított, dolgozatíráskor megengedte, hogy a hallgatók használják a tankönyvet, mert ő is csak az önálló véleményeket díjazta az értékeléskor.

Mit is akarnék mindezzel mondani, mint az újságírás mellett sajtóetikát oktató egykori főiskolai óraadó? Azt, hogy tökéletesen igazuk van azoknak, akik azt vallják: nem szabad a pedagógusok kezét kötelek közé szorítani, a megszerzett tudásukat, tapasztalatukat a tankönyv – nem ritkán vitatható – frázisaival helyettesíteni! Engedni kell szárnyalni őket, együtt a gyermekekkel, ahogy sokan az életben is teszik!

- Angyal Sándor -