Kis magyar deviancia

Különös szerzet a magyar ember. Még akkor is talpra áll, ha az élete során többször is kirabolják. Matyasovszki József jegyzete.

Márpedig ma Magyarországon ott tartunk, hogy így vagy úgy, de szinte már hetente kirabolnak bennünket, ránk sózva túlárazott termékeket, silány minőségű iparcikkeket, semmire sem való gyógyhatású készítményeket, drága közszolgáltatásokat, Védát, fizetős közoktatást, tömegközlekedést, svájci frankot… S még mielőtt belemelegednék – a (fiktív és valós, de mit sem érő) brókerkötvényeket ki ne hagyjam! Merthogy a mostani gon­dolatmenet eredendően a Quaestor-ügy kapcsán szökkent szárba, az évszázad legújabb bűnténye kapcsán, ami ugyan „csak” néhány százezer honfitársunkat érinti (ide számítva a károsultak családtagjait is), de ennél hatalmasabb – az anyagin kívül komoly morális – kárt is okozott.

Az egyik károsulttól hallottam a történetet, hogy amikor a gyermeke megkérdezte tőle, mi az a deviancia, hirtelen azt találta mondani: az, ahogyan mi élünk. Mi, vagyis az átlagpolgár, aki a munkából él, ami után rendesen adózik, s kuporgat, mert gondol a gyerekei jövőjére. Ez a mai magyar társadalmi normáktól való eltérés, mert az állam csak azt tudja megsarcolni, aki teremt magának. Illetve azokat is – s ezt már én teszem hozzá – akikből még nem veszett ki a hit és a szeretet. Az a férfi is hitt valamiben, aki a teljes vagyonát (mintegy 32 milliót) a Quaestorra bízta, mert hitt abban, hogy jó helyen van a pénze, s félretett, mert szerette a családját. S most, miután alig kapott vissza valamit, a rokonai tartják el. Különös szerzet a magyar, még Ábel sorsát is magára vállalja, nehogy teljesen „elkáinosodjon” a világ…

- Matyasovszki József -