Helyi közélet

2016.04.08. 18:21

Nyelv-észek és számvadászok

Nyíregyháza - A repülés fizikájáról és a LEGO-robotok programozásáról hallhattak előadást az érdeklődők.

Nyíregyháza - A repülés fizikájáról és a LEGO-robotok programozásáról hallhattak előadást az érdeklődők.

Immár többéves hagyomány, hogy minden év tavaszán tehetségnapot rendez a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium. Az idén is több kategóriában nevezhettek az 5–8. évfolyamos diákok, hogy talentumaikat megmutassák, kamatoztassák.

Az idén is hódított a „Scrabble”

A „Számvadász” matematikaverseny a tantárgy népszerűsítése mellett a logikai-matematikai tehetség megmérettetésére indult a négy évfolyam számára. A „Nyelv-ész” anyanyelvi versenyen a diákok nyelvi kreativitásukat mutathatták meg. Ezúttal sem maradhatott el a „Scrabble” angol és német nyelvi szókirakó csapatverseny a 7–8. évfolyamosoknak.

A „… milliók közt az egyetlenegy…” rajzpályázaton az 5–8. osztályosok a környezet védelmét mutatták be tetszőleges technikával készült munkáikon.

Különdíj – versenyen kívül

Az érdeklődő diákok és tanárok érdekes előadást hallhattak Tarján Péter főiskolai adjunktustól A repülés fizikája címmel, az eredményhirdetésre várakozva pedig Barkóczi Zsolt szentimrés informatikatanár a LEGO-robot-programozás témakörében bővítette a hallgatóság ismereteit.

A jó hangulatú versenyen több iskola ért el dobogós helyezéseket, igen színes palettán képviselték az intézményeket az ifjú tehetségek. A meghirdetett pályázati kiírásnak megfelelően, versenyen kívüli különdíjat kaptak a szentimrések abban az esetben, ha eredményük alapján ők is dobogós helyezést értek volna el. Minden versenyzőnek gratulálunk!

Szent Imre Katolikus

Gimnázium, Nyíregyháza

További részletek a kelet.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában