Helyi közélet

2016.05.13. 12:40

Közösségi parkot kapott Nyírszőlős

Nyírszőlős - Május elsejei hangulat várta a nyírszőlősieket a pumpapálya-­átadáson.

Nyírszőlős - Május elsejei hangulat várta a nyírszőlősieket a pumpapálya-­átadáson.

Majálisok hangulatát idéző eseménnyel zárult a Formáljunk, Építsünk Közösen (FÉK) elnevezésű projekt, amelyet a HUMAN-NET Alapítvány két egyesülettel közösen, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával hozott tető alá.

– A legnagyobb köszönet az alapítványt illeti szerteágazó közösségi tevékenységéért, amelynek legújabb nyertesei a nyírszőlősiek – fogalmazott köszöntőjében Jászai Menyhért alpolgármester, a településrész önkormányzati képviselője.

A mintegy ötmillió forintból megvalósult park streetball- és focipályával, graffitifallal hívogatja a fiatalokat, de az idősebb nemzedék tagjaira is gondoltak: épült a bográcsozóhelyek mellé pétanque-­pálya és kisebb rendezvények megtartására alkalmas esőbeálló. A legérdekesebb újdonság a környék első kerékpáros pumpapályája: ezen pedálozás nélkül, pumpálást idéző mozdulatokkal mennek körbe-körbe a biciklisek. – A projekt célja a bűncselekmények számának mérséklése, az áldozattá válás kockázatának csökkentése, a legfontosabb eleme pedig ez a közösségi park, amely lehetőséget nyújt a szabadidő hasznos eltöltésére védett környezetben – mondta Lengyelné Pogácsás Mária, a HUMAN-NET ügyvezető igazgatója.

Közösségi tervezés

– A helyszín – amelyet az önkormányzat bocsátott rendelkezésünkre – eszményi az óvoda és az iskola közelsége miatt, és a belvárosból is könnyen megközelíthető az új bicikliúton. A tervezésbe bevontuk a gyerekeket és a lakóközösséget, a további fejlesztés, a parkosítás folytatása is az ő feladatuk lesz, így még inkább magukénak érezhetik a létesítményt.

KM-HP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában