Helyi közélet

2016.06.01. 12:25

Döntőben a nyíregyházi pszichológus stand-up tehetség

Nyíregyháza - Bejutott a Comedy Central tehetségkutatójának döntőjébe a nyíregyházi lány.

Nyíregyháza - Bejutott a Comedy Central tehetségkutatójának döntőjébe a nyíregyházi lány.

Azt tudni kell rólam, hogy kényszeres Humor Herold vagyok. Öt évvel ezelőtt a barátaimmal elmentünk a Godot dumaszínházba, ahol lehetőségem volt színpadra állni, és megnyertem a Fiatal Félőrültek Fesztiválját. Nem sokkal később felkeresett Kormos Anett, akinek nagyon tetszett, amit látott, és arra volt kíváncsi, hogy tudnánk-e együttműködni. Arra kért, hogy írjak szövegeket, de mert az improvizálásban vagyok igazán erős, ez a kapcsolat megszakadt – mesélte elöljáróban a 28 éves Ráskó Eszter, aki az idő múlásával pszichológus lett, elhelyezkedett, de folyamatosan ott motoszkált benne az érzés, hogy veszni hagyott egy nagy lehetőséget.

A pszichológustól azt várják, hogy normális legyen. Ráskó Eszter

– Egy internetes marketinggel foglalkozó barátnőm küldte át a Magyarország, szereplek! felhívását, amire megírtam a pályázatot az adott kritériumok alapján. Behívtak meghallgatásra, ahol negyven embert választottak ki első körben, majd húszat, akinek a videója felkerült a netre. Innen a közönségszavazatok alapján választották ki, melyik tíz amatőr kerül a döntőbe. Egy kicsit kínosnak éreztem a szavazatgyűjtést, mert körülbelül olyan hatással van a kuncsorgás az emberi kapcsolatokra, mintha beléptem volna egy brókercéghez. Éppen ezért félgőzzel toltam a dolgot, de végül sikerült: bekerültem a fináléba! – újságolta boldog büszkeséggel Eszter.

Vándorcirkusz

Kiderült, hogy egyetlen versenytársa előzte meg nézettségben. Ez valószínűleg alkati kérdés is – gondolkodott hangosan –, a videó kikerülése utáni első napon közel ötezren voltak kíváncsiak arra, ki ez a hadaró, 190 centi magas "gömbvillám".

– Amiatt aggódom, hogy pszichológus vagyok, akitől általában azt várják el, hogy normális legyen. Meglátjuk, ez hogyan csapódik le, egyelőre nagyon örülök ennek az egésznek. Mondjuk anyukámnak teljesen más a véleménye… Úgy reagált, mintha kiléptem volna a Magyar Tudományos Akadémiából, és beálltam volna egy vándorcirkuszba. A legjobban azt fájt nekik, hogy káromkodtam a videóban. Ezek a rossz gyerek ismertetőjelei: csúnyán beszél és a tévében mutogatja magát – sorolta nevetve Eszter, akiért tehát a június 5-ei, pénteki döntőben szurkolhatunk.

KM-CsA


Amit a tehetségkutató versenyről tudni kell

A Magyarország, szereplek! címmel elindított tehetségkutató versenyével a Viacom magyar humorcsatornájának, a Comedy Centrálnak az a célja, hogy felkutassa a stand-up hazai nagyágyúinak képernyőre kívánkozó lehetséges utódait. A vállalkozó szellemű tehetségek 3–5 perces műsorainak szövegeiből egy szakmai zsűri választotta ki a legjobb negyvenet. Ezeknek a szkeccseknek a szerzői április 17-én közönség és kamerák előtt mérettettek meg. A selejtező húsz legkiemelkedőbb produkcióját a verseny weboldalán közszemlére tették, és online közönségszavazáson választották ki közülük azokat, amelyek előadói érdemesek voltak arra, hogy részt vegyenek a május 22-ei finálé felvételén. A Magyarország, szereplek! június 5-ei televíziós döntőjében végül megismerhetjük majd a legjobb feltörekvő stand-up tehetségeket, illetve megtudhatjuk, hogy kik lettek a közönség, na és persze a szakmai zsűri díjazottjai.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában