Helyi közélet

2016.06.28. 09:34

Befejeződött a „Sulimoped” program Nyíregyházán

Nyíregyháza - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is befejeződött a „SuliMoped” program, mely az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával három általános iskola diákjainak tette lehetővé díjmentesen segédmotoros kerékpár vezetői engedély megszerzését.

Nyíregyháza - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is befejeződött a „SuliMoped” program, mely az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával három általános iskola diákjainak tette lehetővé díjmentesen segédmotoros kerékpár vezetői engedély megszerzését. A programba több lépcsős rendszeren keresztül választották ki azt az ötven gyereket, akik a tantervi órakereten kívül sajátították el először az elméleti, majd a gyakorlati ismereteket. A tanév végéig 39 diák szerezte meg élete első vezetői engedélyét.

A nyíregyházi Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2016. június 25-i tanévzáró ünnepségén Szikszai Tihamér c. r. alezredes, a megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára gratulált a jogosítványt megszerző gyerekeknek.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában