Helyi közélet

2016.06.11. 09:04

Cserbenhagyás Nyíregyházán - Elsodorta a 74 éves nénit, majd továbbhajtott

Nyíregyháza - A rendőrség a jármű vezetőjének jelentkezését várja, valamint azoknak, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

Nyíregyháza - A rendőrség a jármű vezetőjének jelentkezését várja, valamint azoknak, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság 1510/3104/2016. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. június 6-án 13 óra 30 perc körüli időben eddig ismeretlen személy az által vezetett ismeretlen hatósági jelzésű - feltehetőleg nyerges vontatóból és a hozzákapcsolt félpótkocsiból álló - járműszerelvénnyel közlekedett Nyíregyháza Luther utcán, a Debreceni út irányából a Bocskai utca felé.

A vezető egy jobbra ívelő útkanyarulatban járművével lehaladt az úttestről, majd elsodort egy járdán várakozó 74 éves nőt. A baleset következtében az idős hölgy 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az ütközést követően az ismeretlen sofőr megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja a jármű vezetőjének a jelentkezését, valamint azoknak, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy írjon a [email protected] e-mail címre! Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában elérhető és ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.

-Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában