Ex libris

Állítom, a könyvvel való találkozás szerencse dolga is. Hiszen minden nebuló jár – legalábbis kis hazánkban – iskolába, de azt már nem merném állítani, hogy minden nebuló szereti a könyvet. Jómagam is úgy voltam, hogy bizony az általános iskola alsó tagozatán valahogy nem fűlt a fogam az olvasáshoz. Írni még csak-csak…, de olvasni!… Különösen az egy oldalnál hosszabbakat… Brrr! Györke László jegyzete.

Aztán gyökeresen megváltozott a helyzet ötödik osztálytól. Egy végtelenül jó pedagógiai érzékkel megáldott magyartanárt „kaptunk”, aki nemcsak a nyelvtant (még azt is!) és az irodalmat adta úgy elő, hogy tátva maradt a szánk, hanem szerette is a tanítványait. Mi csak „pulyám” voltunk Gizi néninek, aki már csak azért volt roppant „szimpi” számunkra, mert nem kellett Gizella Joszipovnának szólítani. Ő adta a kezembe A Pál utcai fiúk-at, ő szerettette meg velem Móriczot, Adyt, József Attilát, Nagy Lászlót, Váci Mihályt. Mindehhez még hozzájött, hogy barátnőjével, a messze földön híressé vált Horváth Anna grafikus- és szobrászművésszel szinte napi kapcsolatban voltunk. Anna linómetszettel, ex librisszel kedveskedett nekünk. Kamaszként ez nagy megtiszteltetés volt, s nyomtuk is egyre gyarapodó könyvtárunk minden kötetébe. Míg el nem kopott… Persze, a könyv azóta is varázslatos valami számomra, ha már nem is nyomom néhai Horváth Anna linómetszetét a kötetekbe. Bár ma már számos egyéb olvasási lehetőség van, én vallom: a könyv az igazi, még ha nem is nagyon van már hol tárolni…

- Györke László -