Fába rótt összetartozás

Nagydobos - A fafaragó szerint jobban meg kellene becsülni a beregi emberek arannyal felérő keze munkáját.

A szatmár-beregi térség kézműves és népművészeti kincseit kívánja felmutatni az idén megalakult Élhetőbb Nagydobosért Egyesület, ahol azt is eldöntötték, hogy a megszerzett tudást továbbadják a felnövekvő nemzedékeknek. A szervezet munkájáról és a mostanra felhalmozott helyi értékekről az elnökség egyik tagja, a fafaragó Jóni János beszélt lapunknak.

Kezébe simul a szerszám

A népművész 30 éve vette kezébe először a vésőt, s ma már több településen is megtalálhatók a köztéri munkái: Szamosszegen egy emlékmű a kommunizmus áldozatainak tiszteletére, Nagydoboson Trianon-emlékmű, amely hamarosan egy történelmi emlékpark részeként áll majd itt, s néhány remekbe szabott székelykapu.

– A vásárosnaményi fafaragó szakkörben nevelkedtem, Schmidt Sándor keze alatt. Az egyik legügyetlenebb, kétbalkezes legénye voltam, akivel az első években semmire se ment. Végül 6-7 év alatt addig gyötörtem magam, mígnem mégiscsak tenyerembe simult a szerszám – vallott a kezdetekről Jóni János, elmondva azt is, hogyan vívta meg a maga küzdelmeit az anyaggal, a fával.

Ám ennél is szívesebben beszélt a fafaragó szakkörök és a 40 éves múltra visszatekintő alkotótáborokról. Arról, hogyan fedezte fel magának egy-egy maroknyi csoport, hogy a települések rejtegetett népművészeti értékei érdemesek a világ figyelmére. Elég csak a Nick Ferenc vezette nemzetközi fafaragó táborra utalni, amit minden évben megrendeznek Aranyosapátiban. Vagy ott a Beregszem Kulturális és Művészeti Egyesület, akik gyönyörű hímzéseikkel hívják fel magukra a figyelmet.

Mint a nemzeti Himnusz…

Aztán szóba kerültek a nagydobosi közösségi célok: a fafaragó szakkör, amit először Nagydoboson, majd Vásárosnaményban és Vitkán indítanak. Nagy álmuk a Bereg kapujának felállítása, ami Schmidt Sándor stílusrendszerére épülne. Ő a kalotaszegi ékrovásból alakította ki a fejlettebb beregit, s ennek a motívumkincse díszítené ezt a rendkívüli építményt.

– Persze van más tervünk is – mondja Jóni János zárásképpen. – Egységes arculatú üdvözlőkapukat szeretnénk elhelyezni az újonnan épült kerékpárutak mentén, s székelykapukból is kellene minden településre egy saját. Sőt! Pályázhatnának a testvértelepüléseiknek is belőlük. Azt vallom ugyanis, hogy a székelykapu olyan, mint a nemzeti Himnusz, az egyik leg­ékesebb szimbóluma a nemzeti összetartozásnak.

Megérdemelnének több figyelmet is...

Nem panaszkodó ember a nagydobosi fafaragó, azt azért megjegyezte, hogy néha kissé nagyobb figyelmet is megérdemelnének.

– Van keserűség is, amit rejtegetünk, s hordozunk magunkban egy ideje – fogalmaz szerényen, vonakodva. – Felmutatnak ugyan bennünket, de néha csak dísz vagyunk a rendezvények szalagján, s támogatást elvétve kapunk. Ezért – ha csak tehetem – jó szívvel ajánlom az ország­gyűlési képviselőink, polgármestereink figyelmébe az itteni asszonyok és kézművesek szakértelmében rejlő kiaknázatlan lehetőségeket. A fafaragó szakkörhöz sem feltétlenül pénzbeni segítség kellene, eszköznek, nyersanyagnak is örülnénk. S annak a 16 – többségében kisebbségi sorból jött – fiatalnak is szerszámot kell adni a kezébe, akiknek egyetlen faragókés megvásárlása is gondot jelent – sorolta Jóni János.

KM-MJ