Helyi közélet

2016.06.17. 08:21

Hulladékszállítás: Félmilliárdos lakossági számlatartozás a megyében

Nyíregyháza - Az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. mínusz 879 millió forintos adózás utáni eredménnyel zárta a 2015-ös évet, de ez nem veszélyezteti a megyében és a Bodrogközben érintett 600 ezer lakosnál a hulladék elszállítását. A szolgáltatást zavartalanul biztosítja a cég.

Nyíregyháza - Az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. mínusz 879 millió forintos adózás utáni eredménnyel zárta a 2015-ös évet, de ez nem veszélyezteti a megyében és a Bodrogközben érintett 600 ezer lakosnál a hulladék elszállítását. A szolgáltatást zavartalanul biztosítja a cég.

Érdemes azonban az eredmény mögé nézni, hiszen a több mint 800 millió forintos veszteség jelentős része abból adódik, hogy az egy éven túli kintlévőségekre 537 millió forintos értékvesztést számolt el a cég. Valójában ez azt jelenti, hogy a lakosság ennyi szemétszállítási díjat nem fizetett meg több mint egy éve.

Sokszor nincs mit behajtani

– Sajnos a lakossági tartozások összege folyamatosan emelkedik – árnyalta a képet Éberhardt Gábor. A cég ügyvezetője elmondta: van olyan településünk, ahol a 40 százalékot is alig haladja meg a befizetések aránya.

– Ez nem jelenti és jelentheti azt, hogy a szolgáltatást megszüntetjük: a hulladékot folyamatosan elszállítjuk, a NAV pedig adók módjára behajtható tartozásként próbálja az elmaradt befizetéseket beszedni. A megyében a magas munkanélküliségi arány, az alacsony jövedelmek miatt ez nehéz feladat, végrehajtani pedig lassú, bonyolult folyamat, és sok esetben nincs is mit. Tavaly ráadásul nem kapta meg a cég azt az állami támogatást sem, amire 2014-ben sikerrel pályáztak, s hiányuk nagy részét az fedezte.

– Jelenleg van némi tartalékunk, mivel a tulajdonos társulás nem kéri azonnal a számára fizetendő bérleti díjat. Ez a díj hivatott fedezni a társulásnál elszámolt amortizációt. Remélem, hogy ezt a pótlási alapot teljes mértékben fel tudjuk majd töltetni, mire az eszközök, berendezések javítására, pótlására szükség lesz – vetít előre egyfajta jövőképet az ügyvezető.

– Bízunk benne, hogy sikeres lesz az alakuló Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-vel (NHKV) az együttműködésünk. A cég likviditásának biztosítására van lehetőségünk előleget is igényelni, az NHKV által adott díj pedig azt is eredményezheti, hogy a III. negyedév már nullszaldós lehet.

KM-BM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában