Koporshow

Nevetésnek álcázott sírás kerülgetett, amint síri csendben igyekeztem átélni az országos sírásóverseny fotósorozatából áradó küzdelmet. Ahogy a lapátosok igyekeztek közös nevezőre jutni azáltal, hogy minél gyorsabban minél mélyebbre ássák magukat. Hová süllyedt a világ!? Ladányi Tóth Lajos jegyzete.

Show-ra is érdemesnek tartották az eddig kiaknázatlan területet. Ettől morbidabb vetélkedőt aligha találhattak volna ki a szervezők. Az ország minden parcellájából érkeztek versenyzők, akik egyébiránt a hétköznapokban ebből keresik a kenyerüket. A kiírás szerint olyan szabványméretű gödröt kellett kiásniuk mihamarabb, melybe belefért egy méretre szabott koporsó. A szakmai zsűri pontozta a mélyreható produkciót, ám ezzel korántsem ért véget a tusa. Vissza kellett hantolniuk a saját mélyedésüket, majd rendbe tették a földelt részt, és ezt is értékelték a bírák. Szem nem maradt szárazon, hiszen a megfeszített melóban patakzottak az izzadságcseppek a hófehér ingek és a fekete nadrágok alatt.

A couberteni eszme itt új értelmet nyert: nem a részvétel, hanem a részvét volt a fontos. Az ásást, a hantolást, a dinamikát és az esztétikát is pontozták, végül kihirdették az eredményt. Lehullt a lepel: az első országos sírásó megmérettetésen nem született holtverseny. A győztes csapat tagjai a fellegekben járhatnak, hisz Magyarországot képviselik a trencséni Visegrádi Négyek nemzetközi viadalon, de persze a többi helyezettet se kell temetni. A novemberi próbatételig pedig lehet edzeni. Holtbiztos, hogy nem lazsálnak addig se a nemzet lapátosai, kis hantosai.

- Ladányi Tóth Lajos -