Helyi közélet

2016.06.09. 17:21

Magánerdős juniális Napkoron

Napkor - A környezeti nevelésről szólt a szerdai napkori rendezvény.

Napkor - A környezeti nevelésről szólt a szerdai napkori rendezvény.

– A fák a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosai, ezért büszkén mondhatom: a rendszerváltás óta a magánerdő-tulajdonosok egymilliárd facsemetét ültettek, két százalékkal, mintegy 200 000 hektárral növelve a hazai erdők területét – mondta köszöntőjében Luzsi József. A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke hozzátette: – Több mint kétszáz erdei iskola működik Magyarországon, ebből 51 állami fenntartású. Külön köszönet illeti a somogyszobi és a napkori iskolák megálmodóit, akik a magánerdők hasznából, saját pénzükből a közjóra is fordítanak.

Támba Miklós, a Napkori Erdőgazdák Zrt. elnöke házigazdaként szólt a jelenlévőkhöz.

– Az erdőket használni kell, nem kihasználni. Ebből a szempontból kiemelkedő fontosságú a következő generációk környezeti nevelése. A napkori erdei iskolában évente 700 gyerek ismerkedik az erdők jelentőségével, és tanulja, hogyan viszonyuljon a természethez, rajtuk keresztül pedig a felnőttek szemlélete is formálható – fogalmazott.

Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár előadásában kitért az erdészképzés újdonságaira, és szólt az iskolakertprogramról is. Mádi Péter erdeiiskola-igazgató ismertette a napkori intézmény történetét, infrastruktúráját és programjait.

Az előadás-sorozat zárásaként dr. Komáromi István igazgató arról számolt be, a panelrengeteg közepén álló Eötvös – együttműködve az erdei iskolával – hogyan nyerte el az örökös ökoiskola címet. A szakmai konferencia után a résztvevők megtekintették az erdészeti közjóléti létesítményeket, a gyerekek bejárták a tanösvényeket, a vetélkedők és kultúrprogramok után tábortűzzel zárult a magánerdős juniális.

KM-HP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában