Helyi közélet

2016.07.22. 18:09

Az idén dalos rekordra készülnek a dombrádiak

Dombrád - Újabb rekordkísérlettel rukkol ki Dombrád pénteken, hogy aztán másnap finom ételek és kulturális programok kapjanak főszerepet.

Dombrád - Újabb rekordkísérlettel rukkol ki Dombrád pénteken, hogy aztán másnap finom ételek és kulturális programok kapjanak főszerepet.

Immár a hetedik rekordkísérletnek lehetnek szem- és fültanúi az érdeklődők július 22-én az iskolai sportpályán, ahol a város dalát igyekeznek majd minél többen elénekelni – a település címerének alakzatában.

A rekordkísérlet résztvevői 14 órakor gyülekeznek. A rekordkísérlet mellett szórakoztató program is várja a sportpályára kilátogatókat: először lesz egy motoros bemutató, amit 17 órakor Sós Fecó és Hencsy műsora követ.

A X. Csülkös nap július 23-án kispályás focival és főzőversennyel kezdődik 9.30 órakor szintén az iskolai sportpályán. A hivatalos megnyitó 13 órakor lesz, és ismét felcsendül a városdal.

A kulturális programban fellép a helyi óvodások és iskolások mellett többek között Vastag Csaba, Bunyós Pityu, Kozma Gergő, Mohácsi Brigi, az Apostol együttes. A nap tűzijátékkal fejeződik be.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában