Ki a Tisza vizét issza…

Ha azt mondom: én még valamikor ittam a Tisza vizéből, akkor csak azt árulom el magamról: bizony, nem vagyok éppenséggel mai gyerek. Hiszen az még a hatvanas években történt, amikor suttyó legényként – ha megszomjaztunk – lebuktunk jó mélyre, ahol hidegebb volt a víz, és kortyoltunk egy nagyot. Györke László jegyzete.

Na, ezt két kemény okból sem ajánlom a mai suttyó legényeknek: egyrészt, mert rendkívül veszélyes, másrészt pedig, mert a Tisza vizének tisztasága – már ha az ivóvízminőséget tartjuk szem előtt – erősen megkérdőjelezhető.

Nemrég épp a Tisza két partja – Tiszakóród és a kárpátaljai Halábor – között, a folyó közepén álló komphajón jelentette ki a magyar és az ukrán legelső vízügyes szakember, hogy bizony a folyókat gyakran kizsigereljük, szennyezzük is, holott első számú feladatunk lenne védeni azok tisztaságát, környezetének élővilágát. Mert az maga az élet.

A vízügyes szakember, a horgász, és minden jó érzésű ember, aki szereti a természetet, jól tudja és görcsbe rándul a gyomra, amikor haltetemeket lát lebegni a folyó felszínén. 2000 januárjában-februárjában a látvány sokkolt mindannyiunkat. Akkor Románia felől jött a pusztító cián, most meg Vásárosnaménynál az elavult szennyvíztisztítóból ömlik a trutyi az életet adó szőke Tiszába. Nem tudjuk pontosan mi van a trutyiban. Az üzemeltető szerint pánikra nincs ok. Sok jóra azonban nem lehet számítani. Véleményem szerint nemigen kellene megvárni, hogy a tizenhat évvel ezelőtti kép táruljon újra elénk…

- Györke László -

Valami bűzlik Namény mellett

Baranyi Krisztina hófehér gumikesztyűjével magasra emelte a frissen merített flakont, melyben kavargott a tisztított szennyvíz. Nem volt se szívderítő, se szemet gyönyörködtető látvány.