Helyi közélet

2016.07.02. 14:15

Több évezred tapasztalatai alig néhány négyzetméteren

Nyíregyháza - A számítástechnikától a gyógynövény-keres­kedelemig ível az életút. A Kelet arcképcsarnoka: Rukóber László, a Bio-System Bt. alapítója

Nyíregyháza - A számítástechnikától a gyógynövény-keres­kedelemig ível az életút. A Kelet arcképcsarnoka: Rukóber László, a Bio-System Bt. alapítója

Mire az érettségijéig elérünk a visszaemlékezésben, máris bejárjuk a fél Dunántúlt. Rukóber László ugyanis csak megszületett a fővárosban, az agráregyetemen nemsokára diplomázó szülei – az ’50-es évek elején szokásos módon – oda mentek dolgozni, ahová küldték őket.

Bár apja és anyja gépészmérnökök voltak, pécsi, majd bajai lakosokként dolgoztak gép­állomásokon is, majd bebútoroztak Kiskunmajsára, hogy aztán továbbálljanak Pápára. Itt a szülők szaktanári katedrát kaptak, több tankönyvet is írtak. Lacika közben kijárta az általánost, leérettségizett. Ekkorra már Nyíregyházán találták magukat, ahol a családfő vezető beosztást kapott a mezőgazdasági főiskolán.

Tanári pályán

– Itt végre lehorgonyoztunk, engem felvettek a tanárképző főiskola matematika–fizika szakára, ami nemcsak tanári diplomát, hanem egy szaktársam, Szabó Valika személyében feleséget is adott, hogy aztán a ’70-es évek két utolsó esztendejében Edelényben hátrányos helyzetű gyerekeket próbáljunk bevezetni több tantárgy rejtelmeibe.

Aztán visszakerültek a Nyírségbe, rendes tanári állásba. Valika a művészeti szakközépbe került, férje pedig a mezőgazdasági főiskolán kezdte átadni az időközben megszerzett számítástechnikai ismereteit a hallgatóknak.

Amikor közeledett a rendszerváltás, s egyre jobban divatba jött a vállalkozásalapítás, Rukóber László sem késlekedett. Több ismerőssel terveztek először váltani, de ez nem jött össze, így aztán a feleségével vágtak neki az ismeretlen útnak: megalapították a Bio-System Bt.-t. Sokat töprengtek azon, hogy gyógynövények forgalmazásából meg lehet-e élni, fel lehet-e nevelni egy gyereket, merthogy a család is bővült közben. Szakkönyvek segítségével több évezred gyógynövény-történelmével ismerkedtek meg.

A szívtől az emésztésig

Úgy vélték, ha az ősi kultúrákban ezekkel a növényekkel gyógyítottak, s ha a római­aktól a kínaiakig már az ókori műtéteknél is sikerrel használták a gyógynövényeket, akkor most is nagy hasznukat veheti az emberiség.

– A számításaink beváltak, 210-féle gyógynövényt árulunk, s a többi termékkel együtt csaknem kétezerféle terméket forgalmazunk ebben a parányi belvárosi üzletünkben, ahol gyakran megfordulnak angliai, amerikai magyarok is, mert itt sokkal nagyobb a választék, és minden olcsóbb, mint odaát.

– Sokat kell ezért dolgoznunk: szoros kapcsolatot ápolni a szállítóinkkal, tartani az adóelőírásokat, beszerezni a ritka árukat is. Lassan negyedszázada létezünk vállalkozóként, de eddig még nem volt reklamációnk vagy panasz a kiszolgálásra.

Lányuk, Evelin Pesten jogtanácsos, László hobbija a foci, a helyszínen nézte végig a Portugália–Magyarország meccset, s imádja a ’60-as évek zenéjét. Felesége pedig tartja a frontot a kicsi, de gazdag üzletben.

- Angyal Sándor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában