Helyi közélet

2016.08.12. 19:06

A festő szellemiségét ápolják Tiszadadán

Tiszadada - A művészek megörökítik a községet, s az azt formáló személyeket is.

Tiszadada - A művészek megörökítik a községet, s az azt formáló személyeket is.

Tizenhatodik alkalommal nyitotta meg immár kapuit augusztus 8-án Tiszadadán a helyi önkormányzat szervezésében a Holló László Alkotótábor és Modelltalálkozó.

Évente három alkalommal

Tiszadada számára nagyon fontos a Holló-kultusz ápolása, így a Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész emléke előtt évente három alkalommal is tisztelegnek.

Márciusban a „Névadó Hete” az iskolai versenyek és előadások mellett kiállítás is tarkítja a kora tavaszt, júniusban a diákok utcai rajzversenye köszönti a nyarat, s augusztus elején a Holló László Alkotótábor várja a művészeket. S míg kezdetben csak festők és grafikusok látogatták a tábort, addig ma már a szobrászok és az irodalmárok is otthonuknak tudhatják az 1887-ben épült művészházat, s annak gyönyörű udvarát, melynek birtokosa Almási László Holló-díjas festőművész, a tábor művészeti vezetője.

– 2016-ban „A Dadai ciklus kapujában…” – Holló Dadája egykor és most… címmel nyitottunk tábort, hiszen épp jövőre lesz kereken 90 éve annak, hogy a művész Tiszadadára látogatott, s utána 30 évre a nyári otthona lett a község. Azt tudjuk, hiszen képeit ismerjük, hogyan látta ő egykor a falut, s az itt élő embereket. De hogyan látják vajon a települést most a táborlakó művészek? Erre keresi a választ az idei, gazdag programmal rendelkező alkotótábor – tájékoztatta lapunkat ifj. Kovács Géza közművelődés-vezető.

Kiállítás a képekből

– Az ismerkedési estet követő első „munkanapon” Dugas Erika miskolci alkotóművész avatta be a tábor lakóit a selyemfestés művészetének rejtelmeibe, majd délután a Kijevből érkezett művészek tartottak látványos portréfestést. Ezen a napon a művész nevét viselő helyi általános iskola grafika szakkörének tanulói is ellátogattak a táborba, s együtt alkottak a művészekkel – folytatta ifj. Kovács Géza.

– Szerdán a helyi költészet is előtérbe került, majd csütörtökön Boncsér Árpád szobrászművész avatta be az érdeklődőket a szobor- és plakettmintázás gyakorlati titkaiba. Ma Harsányi Tiborné csuhé-szalmafonó népi iparművész tart bemutatót. A tábor 13 művészének munkáiból szombaton 16 órakor nyílik kiállítás a tájházban, s a tárlat választ ad arra, hogyan látják 2016-ban a művészek Tiszadadát.

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában