Helyi közélet

2016.08.29. 18:51

A nyírségi őserdők hírmondója – egy értékes este a természetben

Nyíregyháza - Egy ismeretterjesztő sétán ismerkedtek a városlakók az értéktár egyetlen természeti örökségével.

Nyíregyháza - Egy ismeretterjesztő sétán ismerkedtek a városlakók az értéktár egyetlen természeti örökségével.

A Sóstói erdő megyeszékhelyünk legősibb, legbecsesebb természeti értéke; segítette már az első letelepedőket is, akik a déli, széltől védett oldalán vertek tanyát. Bekerült a Nyíregyházi Települési Értéktárba is, azonban nem csak a város lakóinak fontos: nagy részét az Európai Unió is felvette a „Natura 2000” hálózatba, a kiemelt jelentőségű ­természetmegőrzési területek közé.

– Az emberi alkotások mellett az értéktárban az egyetlen természeti örökség a Sóstói erdő, ahová nem csak ma, bármikor érdemes kijönni – mondta köszöntőjében Tomasovszki Anita a megyeszékhely nemzeti értékeit bemutató Értékes esték programsorozat legutóbbi állomásán. – Ennek az örökségnek mindannyian gondnokai vagyunk – tette hozzá a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság elnöke, mielőtt átadta a szót a parkerdő bemutatására vállalkozó szakembereknek.

Közjóléti funkció

A Nyírerdő Zrt. nevében Tölgyfa Gábor üdvözölte az ismeretterjesztő séta résztvevőit.

– A Sóstói erdő mintegy 700 focipályányi területe nem tűnik nagynak, különösen a magyar erdők kétmillió hektáros összterületéhez viszonyítva. A városlakóknak azonban annál fontosabb a szabadidő egészséges eltöltése, a levegő minősége miatt – utalt az erdészeti igazgató a Sóstói erdő közjóléti funkciójára.

– Ide jönnek ki az emberek az első tavaszi sétára, a gyerekek itt ismerkednek a természet szépségeivel, errefelé futnak a leendő bajnokok, egyszóval nem zárhatjuk le az utakat egy védett növény vagy fakitermelés miatt. A tirpák telepesek még innen vágták ki a házaik felépítéséhez szükséges fákat, mára viszont a gazdasági funkció háttérbe szorult. A fák kivágása elsősorban baleset- és tűzvédelmi, erdőfelújítási okokból szükséges.

– Az erdő nagyobb része állami tulajdon, egyes részei viszont önkormányzati vagy magánkézben vannak. A területet a Nyíregyházától Záhonyig és Dombrádig futó vasútvonalak, valamint a Sóstói út aprózzák fel, ez a tagozódás pedig meghatározza a látogatottságot is: a vasúttól keletre eső rész jóval népszerűbb. A sportpályák, padok, szalonnasütők többsége is errefelé található, így a nyugati oldalon zavartalanul költhetnek a madarak.

Vadvirágok színpompája

Az E-misszió egyesület elnöke a természet- és környezetvédelmi vonatkozásokra fókuszált előadásában.

– A Sóstói erdő ezen a kis területen is nagy változatossággal kápráztatja el a látogatóit. Egymást váltják a nedves, fényes, száraz és árnyékos élőhelyek, amelyek eltérő fajoknak adnak otthont. Különösen tavasszal, a vadvirágok színpompáján érhető tetten ez a változatosság – mondta dr. Szigetvári Csaba, aki azt is bevallotta: amikor Nyíregyházára költözött, elsőre elvarázsolta a Sóstói erdő.

– Az uralkodó fafaj, a kocsányos tölgy átengedi lombján a napfényt, lehetőséget teremtve az aljnövényzet burjánzásának. Ezen őshonos fa aránya meghaladja az ötven százalékot, ami örvendetes, ugyanis az idegen fajok nem is olyan régen még többségben voltak. A tölgyek sok száz évnél is idősebb, hatalmas odúi otthont adnak a nagy testű madaraknak – például a macskabagolynak –, de olyan védett rovarok sem élnének meg itt nélkülük, mint a szarvas­bogár.

– Legalább tucatnyi védett növényfaj található meg az erdőben. A húszforintos érméről mindenkinek ismerős lehet a magyar nőszirom, az erdőjárók közül azonban csak keveseknek. Egykor tele volt vele az Ifjúság völgye – a mai tornapálya –, azután évtizedekig kipusztultnak hitték, mígnem 2003-ban találtunk egy tőcsoportot. Az egy szem nőszirom azóta csak 2011-ben és 2012-ben virágzott, másodjára valaki leszakította – mesélte az elnök a fokozottan védett virágról. – A parkerdőben legalább száz madárfaj él, ezek nagy része is védett, a legveszélyeztetettebb közülük a fekete gólya, amely néhány éve telepedett meg itt, az idén pedig sikeresen költött.

– Az E-misszió egyesület rendszeresen szervez közösségi természetvédelmi megmozdulásokat: szemetet szedünk, védett virágokat számolunk, madarakat gyűrűzünk, emellett mesterséges odúkkal és etetőkkel segítjük őket – említette végezetül dr. Szigetvári Csaba.

Pogácsa és frissítő

A séta az egykori erdészház helyén ért véget, ahol a Nyírerdő megvendégelte a részvevőket, majd az értékes este zárásaként megajándékozták a legidősebb és a legfiatalabb részvevőt a Sóstói erdő című kötet egy-egy példányával.

– Legyünk büszkék erre az erdőre, amelyet erdészként és kirándulóként is varázslatos helynek tartok. Kollégáimmal mindent megteszünk azért, hogy a most élők és a következő generációk is jól érezzék itt magukat – búcsúzott Tölgyfa Gábor.


Az erdő kárára terjeszkedett a város

Szokolovszki Géza erdőgondnok egy közismert anekdota felidézésével kezdte történeti visszatekintését.

– Valószínűleg a Nyírvidék egyik 1911-es számában jelent meg először a történet, amely szerint ez az erdő egy elírásnak köszönheti a létét. E szerint a 18. század elején a Bécsben élő földesúr mákot akart termeszteni nyíregyházi birtokán. A nagy haszon reményében ezer hektár bevetésére utasította az ispánt, csakhogy a terv egyetlen ékezett miatt félrecsúszott: a területet makkal vetették be mák helyett. A történet azonban jóval régebbre nyúlik vissza – tért rá az erdőmérnök a tudományosan is alátámasztott változatra. – Egykor az egész táj­egységet összefüggő erdőség borította; ahol most állunk, egyike a nyírségi őserdők kevés számú maradványának.

– A neve csak újabban Sóstói, előtte Nyíregyházi volt, első írásos említése egy 1426-os periratból való. Sajnos folyamatosan csökkent a területe, míg 1774-ben 588, 1936-ban már csak 464 hektáros volt – az erdőtörvény szerencsére garantálja, hogy a mostani 371 hektárnál kisebb nem lesz. Korábbi határát az Erdő sor utcanév őrzi, amiből az is kiderül, hogy a területcsökkenés fő oka a város terjeszkedése – például a kórház, az egyetem és az állatkert is jókora darabokat harapott ki az erdőből.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában