Amiben legyőztük Kínát és Mexikót - A nyírbátori gyár bizonyított!

Nyírbátor - Interjú Udo Boslerrel, a Diehl Aircabin Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával.

Öt év után tér vissza Németországba a nyírbátori Diehl Aircabin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Udo Bosler. Ő irányította a gyár építését és a termelést, de most új feladattal bízták meg az anyavállalatnál. Jó szívvel, hasznos tapasztalatokkal és értékes gondolatokkal búcsúzik tőlünk, magyaroktól.

Korábban kizárólag Németországban gyártott termékeket dobnak piacra immár Nyírbátorból. Nagy váltásnak tűnik…

UDO BOSLER: Amikor az Airbus konszernhez tartozó laupheimi gyárat, s vele a repülőgépek belső elemeinek előállítását eladták a Diehl-csoportnak 2008-ban, egyike voltam az 1200 dolgozónak, akiben felmerült a kérdés: hogyan tovább? Ekkor már több mint hat éve vezettem a gyár egyik részlegét, és utólag óriási szerencsének tartom, hogy a Diehl-hez kerültünk. Ez egy 110 éves múltra visszatekintő családi vállalkozás, olyan értékekkel, mint a bizalom, a hosszú távra szóló tervezés, a dolgozók megbecsülése. A hatékonyabb termelés követelménye miatt kerestünk új bázist, de alapelv volt, hogy a laupheimi gyárban egyetlen dolgozó sem veszítheti el az állását.

S miért épp Magyarország?

UDO BOSLER: Kezdetben egyáltalán nem volt biztos, hogy Magyarországra jövünk, Kína, Mexikó, Brazília is a lehetséges helyszínek között szerepelt. Végül az üzleti számítások kimutatták, hogy ezt a terméket és ezt a gyártást értelmetlen lenne a tengerentúlra telepíteni. A Diehl-csoport döntéshozói elé 2010 októberében tettük le a jelentést: Nyírbátorban hatékonyabban, de ugyanolyan minőségben tudnánk dolgozni, mint Laupheimben. Rá is kérdeztek a főnökeim: valóban stimmelnek a számítások, amelyeket én az asztalra tettem? Teljes magabiztossággal feleltem: „Hogyne, ez működni fog!” Erre annyit mondtak: „Akkor menjen Magyarországra és bizonyítsa be!” Úgy gondolom, a nyírbátori gyár minden dolgozója bizonyított.

Küldetése előtt mit tudott rólunk, magyarokról? Semmiféle ellenérzése sem volt az egykori vasfüggöny túloldalára jönni?

UDO BOSLER: A magyarokról Németországban pozitív kép él, s nem csak a német újraegyesítésben játszott szerepükért. Már korábban kivívták a tekintélyt azzal, hogy a volt szocialista blokkon belül sikerült elérniük egyfajta önállóságot. Ez a mentalitás személy szerint nekem nagyon tetszik, vagyis az, hogy valaki nem feltétlenül akar alkalmazkodni minden helyzetben, hanem van saját véleménye. Az elmúlt öt évben sokat foglalkoztam a magyar történelemmel is, és tanulságos volt látnom, hogy a magyarok az elmúlt évszázadokban nem mindig voltak urai a saját hazájuknak. Ezért meg tudom érteni, hogy az 1990-ben megszerzett önrendelkezési jogot miért féltik, őrzik annyira. Ezt tiszteletben kell tartania mindenkinek, miközben az Európai Unió mind a 27 tagállamának együtt kell dolgoznia azért, hogy az EU megőrizze pozícióját a globális versenyben. Persze ami igazából meghatározza a véleményemet, az az, hogy milyen magatartásformákkal találkozom a hétköznapokon.

S milyen élmények érték?

UDO BOSLER: Az elmúlt öt év alatt egyetlen egy negatív tapasztalatról sem tudok beszámolni. Mindig, minden alkalommal és helyzetben az volt az érzésem, hogy mindenki értette a kölcsönös érdeken alapuló együttműködést, és tisztában volt annak hasznával. Létezett a bizalmi előleg is, később bizonyítást nyerve, hogy amit mondunk, azt úgy is tesszük. Ez az emberi oldal az első pillér, a második a jogi biztonság, a szerződések betartása, de bátran támaszkodhattam a hatóságokra és a szerződéses partnereinkre is.

Hogyan változott meg az élete ezzel a gyárépítéssel? Ideköltözött?

UDO BOSLER: Teljesen világos volt számomra, hogy az első két év nagyon kemény munkával fog eltelni, ezért Nyírbátorban béreltem egy lakást. A második év végén aztán az is egyértelmű lett, hogy a történet nem fejeződött be az első csarnok felszerelésével és a termelés elindításával, újabb kihívások, feladatok következnek, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg elköltözzek innen. Ám nem csak a munka miatt: szeretek itt élni, jól érzem magam, szép és kedves vidéki város.

Az elmúlt öt évben többször láttam megyei rendezvényeken, s nem mindig protokollvendégként, hanem a nézők között. Jól láttam, ennyire integrálódott?

UDO BOSLER: Ha egy szűkebb közösség adja a munkatársakat, akikkel naponta találkozom és dolgozom együtt, akkor meg kell ismernem őket: meg kell tudnom, hogyan élnek, gondolkodnak, pihennek, szórakoznak, élnek közösségi életet. Ezért fordultam meg sok helyen és kísértem kiemelt figyelemmel a történéseket a városban és a megyében is.

Öt év után milyen érzésekkel csomagol s költözik haza?

UDO BOSLER: Szeretném kicsit korrigálni: én nem megyek haza, csak egyik otthonomból megyek át a másikba. A nehéz, de szép küldetés mellett én otthonra is leltem Magyarországon, Nyírbátorban, és külön ajándéka a sors­nak, hogy az élettársamat is itt találtam meg. Most egy új otthont kell felépítenünk Németországban.

Kicsit magyarrá is vált: talált-e kedvenc ételt, nézte-e a foci-Eb-t olyan szemmel, hogy már a magyaroknak is szurkolt?

UDO BOSLER: Nagy tisztelője vagyok a tradicionális magyar ételeknek és italoknak is, sőt: a hungarikum, a pálinka főzésében magam is szerencsét próbáltam, saját készítésű párlattal leptem meg magamat és barátaimat. Természetesen a foci-Eb-t is néztem a párommal együtt, nagyobb közösségben, és óriási öröm volt átélnem, hogy tudnak szurkolni csapatuknak a magyarok. Elismeréssel adóztam magyar válogatott nagyszerű szereplésének is, annak, ahogy küzdöttek minden egyes mérkőzésen, s hogy milyen jó csapatteljesítményt nyújtottak. Úgy gondolom, ebből még az üzleti vonatkozásokra is elég sok következtetést lehet levonni.

Például?

UDO BOSLER: A cégünk felső vezetése 2013-ban egy szlo­gent alkotott: azt mondtuk, olyan csapatot akarunk építeni, amelyre büszkék vagyunk, s amely minden nap, ha csak egy picivel is, de jobb, mint előző nap. Mindig magasabb rendű célokat kell tűznünk magunk elé. Az elmúlt években engem büszkeséggel töltött el, amikor láttam, a kollégák hogyan dolgoznak együtt és oldják meg a problémákat. Volt egy mérföldkő 2015 augusztusában: ekkor költöztünk át a második csarnokba, s két hét leállással át kellett alakítanunk a teljes termelést, minden egyes munkahely máshová került. A terveim szerint a két hét szünet utáni első munkanapon 30 százalékon kellett volna teljesítenünk, de 90 százalék fölötti teljesítménnyel rukkolt elő a gyár. Ez a nap számomra véglegesen visszaigazolta, hogy a kétkezi munkástól a menedzsmentig mindenki értette, hogyan működik a cég. Ez több mint büszkeség volt.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország augusztus 22-i számában és a kelet.hu-n.