Helyi közélet

2016.08.12. 19:58

Hősi halottak nyughelye Nyíregyházán

Nyíregyháza - Együtt nyugszik magyar, szövetséges és ellenséges katona.

Nyíregyháza - Együtt nyugszik magyar, szövetséges és ellenséges katona.

Az I. világháború idején a nyíregyházi huszárlaktanya szomszédságában működött az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadikórháza. Akiken már nem tudtak segíteni, azokat 1915 elejétől a kórház mellett helyezték örök nyugalomra. Egy év alatt mintegy 1100 katonát temettek ide, ám a város két polgári temetőjét is igénybe vették.

Készül az emlékoszlop

A helyzet rendezésére tett erőfeszítésekről a Nyírvidék című lap száz éve, az 1916. augusztus 13-ai számában számolt be: „A katonaság azt kívánja, hogy az összes hősi halált halt katonák egy temetőben helyeztessenek végleges nyugalomra, és ez a temető a polgári temetőktől teljesen elkülönítve a Hősök temetője címet viselje. A város társadalma ezért elhatározta, hogy megalkotja Nyíregyházán a Hősök temetőjét, amelyben együtt aludja örök álmát minden e városban elhunyt hős katonája e honnak, csakúgy, mint a szövetséges vagy ellenséges országoknak.”

Erre a célra a kórház melletti temetőt találták legalkalmasabbnak, a bővítéshez a város átengedte a szükséges területet. „Megkezdődött már az emlékoszlop fölállítása is, amelyet dr. Ujfalussy Dezső főispán kezdeményezésére indított gyűjtésből egyik nagyobb fővárosi cég készít” – írta a Nyírvidék.

A sírhantok száma 1918-ra meghaladta a 2800-at. A temetőben egymás mellett nyugszik magyar, osztrák, olasz, német, orosz, lengyel, szerb, román, bosnyák, és sírjaik, eltemetésük módja között sincs különbség. Betonból készült, egyszerű sírköveket használtak, mégpedig háromfajtát – olvasható a Városvédő Füzetek vonatkozó számában dr. Fodor József tollából.

A hősök napját 1924-től ünneplik, 1930-ban ezen a napon avatták fel Osváth Imre helyi szobrászművész turulmadaras emlékművét a temetőben.

Amikor nem ünnepeltek

A II. világháborútól az 1980-as évek elejéig nem sok minden történt, a városi tanács néha elvégeztette a legszükségesebb fenntartási munkákat. A Derkovits utca rendezésekor viszont csökkent a terület – a temető szélén fekvő sírok feláldozásával egészítették ki a telkeket.

A Nyíregyházi Városvédő Egyesület megalakulása után első, egyik legfontosabb feladataként jelölte meg a temető gondozását, majd az I. világháború kitörésének centenáriumán, 2014-ben jelentős felújításra került sor: 240 síremléket kicseréltek, 300-at felújítottak, új díszkapu épült, és megszépült a kerítés, valamint a sétány is.

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában