Helyi közélet

2016.08.23. 16:41

Hozzájárultak Dombrád értékeinek növeléséhez

Dombrád - Kellemes, napsütéses nyári délután volt augusztus 19-én, amikor Dombrádon megemlékeztek az államalapító Szent István királyról a Helytörténeti Kiállítás és Horváth József Alkotóház udvarán, a Millenniumi Parkban.

Az ünnepséget Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg beszédével, majd az új kenyér megszentelését követően Kozmáné Kasza Veronika polgármester méltatta a „Dombrád Városért – Pro Urbe” kitüntető elismerésben részesülő személyek munkásságát, a városért végzett tevékenységet.

Az elismerést az idén dr. Papp László és dr. Ritli Jánosné dr. helyi lakosok vehették át, akik kiemelkedő munkát végeztek a település gazdasági, kulturális, társadalmi, egészségügyi fejlődése területén, és ezzel jelentősen hozzájárultak a város szellemi, erkölcsi és anyagi értékeinek gyarapításához, hírnevének öregbítéséhez.

A díjakat dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter adta át a két kitüntetett városlakónak.

Az ünnepség végén a rendezők a már hagyományosnak számító túrós rétessel kedveskedtek a szép számban megjelent, múltra emlékező ünneplő közönségnek.

- KM -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában