Helyi közélet

2016.08.23. 18:02

Mesevilág, s még fizetnek is

Nyíregyháza - Szinte repül a diákmunkával töltött idő a Jósa András Múzeum falai között.

Nyíregyháza - Szinte repül a diákmunkával töltött idő a Jósa András Múzeum falai között.

Minden diák örül, ha pénzt ­kereshet a nyári szünidőben. Persze sokféle diákmunka van, de talán mind között a legizgalmasabb a múzeumi megbízatás. Az egy mesevilág, és még fizetnek is érte. Négy fiatal mesélte el lapunknak, ­mennyire szerencsések, hogy ide kerültek.

Ahová civil nem jut be

Takács Tekla épp most nyert felvételt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, és művészettörténész szeretne lenni.

– Örülök, hogy addig sem kell tétlenkednem, amíg elkezdődik az egyetem. Ráadásul jobbat kaptam, mint amit gondoltam, Madár Xiména művészettörténész keze alatt máris tanulhatom a szakmát. Mivel leltározási feladatot is végzek, beléphetek a múzeumi raktárba, és olyan dolgokat láthatok, amilyeneket civil látogató még soha. Nyilván a nagy szobrok szúrtak szemet először, de beleszerettem a bronzkorongokba – árulta el az augusztus végéig tevékenykedő, a festészet iránt érdeklődő diáklány.

Mokánszki Zoltán is a Pázmány Péter egyetem padjait koptatja, nemrég vették fel mesterképzésre. Tavaly már dolgozott a múzeumban, és annyira megtetszett neki az intézményi élet, hogy önkéntesként az idén is bejelentkezett.

– Érdekelt ez a világ, de olyan praktikus dolgokat is meg akartam tanulni, mint a kiállításrendezés, vagy az ehhez tartozó kutatás. Felejthetetlen élmény volt, amikor a múzeum fotósával, Boros Györggyel hadifelszereléseket, rohamsisakokat, katonasapkákat fényképeztünk. Büszke vagyok arra is, amikor az intézmény igazgatójával kitüntetéseket, jelvényeket szortíroztunk, ráadásul éppen abból a korból, amivel én is behatóbban foglalkozom. Az egyik specializációm a választott kettőből a közgyűjteményi lesz, s ahhoz itt jó alapok szerezhetők. Mint leendő történészt, a kutatás érdekelne a legjobban. Remélem, egy-két saját tanulmánnyal, tudományos kötettel egyszer majd magam is gazdagíthatom a történettudományt – árulta el.

Kovács Dorina még csak gimnazista, de történelem fakultációsként éppen kapóra jött neki ez a munka. Igaz, később az életét jogászként, esetleg pszichológusként képzeli el, de a felvételihez is jól jön a történelem, és hálát ad a sorsnak, hogy itt lehet.

– A könyvtárban kezdtünk, de mivel több dolgot is kipróbálhatunk, most Havasi Dóra restaurátori munkáját segítjük. Tisztíthattam egy ásatás leleteit, ami csak keveseknek adatik meg, és a temetői csontok faggatásába is egészen belefeledkeztünk – mesélte lelkesen.

A történelem egy-egy darabja

Szabó Ákos a Nyíregyházi Szakképzési Centrum egyik tagiskolájából jött, informatikát tanul. Bevallotta, hogy nemcsak némi zsebpénzt akart keresni, de egy kicsit a számítógép mellől is fel kell állni időnkét. Bár ő konkrétan kevesebbet profitál a jövőjét illetően az itteni tapasztalatokból, de Dorinával együtt lelkesen mosta a temetői csontokat, ha éppen azt kérték.

– Engem is meghatott, ha egy-egy tárgyban, csontban a történelem egy darabját tarthattam a kezemben, amire majd programtervező informatikusként is jó lesz visszaemlékezni – vallott az élményeiről.

- KM-MJ -


Többen később is visszajönnének ide

Júliusban 22, augusztusban 24 diákot foglalkoztatott a múzeum, tudtuk meg dr. Bene János igazgatótól.

– Remekül tudjuk a fiatalok munkáját hasznosítani itt és a tagintézményeinkben. Olyan gyűjteménykezelői feladatokat látnak el, amire nincs főállású munkavállalónk. Egy múzeumban mindig akad – előre nem is tervezett – tennivaló. Költözik a Kállay Gyűjtemény, és az előkészületekhez kell a segítség. Újra minden a helyére kerül a fiatalok segítségével a raktárakban, a könyvtárban, információt, anyagot gyűjtenek olyan őszi tárlathoz, mint a Weöres Sándor-emlékkiállítás. Egyébként minden évben van olyan közöttük, aki szívesen visszajönne a jövőben is – árulta el az intézményvezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában