Helyi közélet

2016.08.27. 20:53

Repülős tájékozódási verseny

Nyíregyháza - Légi rally-nek is nevezték viccesen azt a repülős versenyt, aminek résztvevői szombat reggel indultak, és este érkeztek Nyíregyházára.

Nyíregyháza - Légi rally-nek is nevezték viccesen azt a repülős versenyt, aminek résztvevői szombat reggel indultak, és este érkeztek Nyíregyházára.

A Nyíregyháza – Miskolc – Hajdúszoboszló – Nyíregyháza tájékozódási versenyen az indulók térképet, a berajzolt útiránnyal, és egy iránytűt kaptak, valamint hat fotót, aminek később volt jelentősége.

A feladat az volt, hogy a megadott útirányon érjék el a megjelölt célokat, és ott azonosítsák a fotók egyikén látható képet, a sorszámot be kellett írni a térképre, és a repülés során szinte csak a szemmel felismert tereptárgyak adtak segítséget. 16 gép érkezett az ország minden pontjáról, de a kezdéskor még vártak érkezőket.

A versenysorozat tavaly kezdődött, és a nyíregyházi vonzotta a legtöbb résztvevőt. A repülési idő persze széliránytól, és géptől is függött, ugyanis akadt szárnyas, ami 160 km/ó-val repül, de olyan is volt, aminek 70 körüli a repülési sebessége.

Azért kellett szárnyast írni, mert a repülőgépek mellett motoros sárkányok is levegőbe emelkedtek - Török András versenyigazgató, és Nyíregyházi légisport egyesület elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában