A hónap dolgozója

Kevéssel hat óra után visítva szólalt meg társasházi lakásunk kaputelefonja, véget vetve ezzel reggeli szendergésemnek. Bíztam abban, hogy csak engem vert fel a napnak ezen szakaszában különösképpen fülsértő csengetés, a gyerekszobából néhány másodperc múlva kiszűrődő egyenletes gyereksírásból egyértelműen kiderült, családom legapróbb hölgytagjainak álma is véget ért. Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

Odabotorkáltam az ajtóhoz, és fülemhez emeltem a kaputelefont. Arra már nem emlékszem, hogy bemutatkozott-e az illető, de arra igen, hogy a nagyobbik lányomat kereste, akit nevén is nevezett. A gyors eszmecsere során kiderült: a férfi a városüzemeltetés oszlopos tagja, és felhívta a figyelmemet (egyébként teljes joggal), hogy a kommunális hulladékunkat tartalmazó szemeteszsákot ne a nemrég kihelyezett zöld fémkukába dobjam, hanem a társasház oldalában található jóval nagyobb műanyag konténerbe.

Miután bűnöm elismeréseként hamut szórtam a fejemre, és kukoricán térdepeltettem magam, udvariasan megkérdeztem, ugyan honnan tudja, hogy én vagyok a ludas. Az úriember elmondta: kibontotta a szemeteszsákot, és talált benne egy receptet, majd az azon található nevet összevetette a kukához legközelebb eső társasház kaputelefonján található nevekkel, és jutott el így hozzám. „Micsoda hivatástudat, micsoda sherlocki logika!” – gondoltam magamban, majd megígértem aktuális beszélgetőpartneremnek, hogy többet nem teszek rossz fát a tűzre.

Abban már csak reménykedni tudtam, hogy emberünk aznap büszkén sétált be a munkahelyére, és felettesei nyomban át is adták neki a hónap dolgozója kitüntetést.

- Tarnavölgyi Gergely -