Helyi közélet

2016.09.10. 18:31

Álomlátott szép szerelmek

Nyíregyháza - T. Bognár Márta írónő a könyvein keresztül a saját életébe is romantikát varázsolt.

Nyíregyháza - T. Bognár Márta írónő a könyvein keresztül a saját életébe is romantikát varázsolt.

Vannak, akik hiába térnek le a sors kijelölte útról, a sors visszatéríti őket. Vannak könyvek, amelyeknek mindenképpen meg kell íródniuk egyszer. T. Bognár Mártának, Nyíregyháza csak kevesek által ismert írónőjének az életére mindkét állítás igaz.

Lélektani állapotfestések

Az első biztatást a gimnáziumi magyar tanárától kapta a szegedi lány. Aztán Nyíregyházára került, tanító lett, és hamarosan férjhez ment.

Első novellái már itt születtek, kézzel írva, elrejtve egy vastag füzetben. Végül 2006-ban sikerült kiadni őket Életmorzsák címmel, és megírta első családregényét is. A Gyökereim egy trilógia első darabja lett volna, ám mivel egy író nem lehet szemérmes a rokonait érintő múltidézésben sem, inkább lemondott a folytatásról. Dr. Jánosi Zoltán a jó színvonalúnak ítélt novelláiról ezt írta: „Sokszor nem is novellák vagy elbeszélések ezek, hanem lélektani állapotfestések, írói, pszichológiai elemzések…”. Aztán történt valami szörnyűség az életében.

Készül a tizenegyedik

– Egy volt gimnáziumi osztálytársam, aki misszionáriusként Tajvanra került, szolgálat teljesítése közben, kegyetlen körülmények között meghalt. Régi, több évtizedes barátság szakadt meg ezzel, és a tragédia évekre depresszióba taszított. Akkor, az éppen nálam lakó főiskolás lány – nem bírva nézni az öngyötrést – rábeszélt, vegyek egy laptopot és írjak újra – mesélte el T. Bognár Márta. Aztán lassan ismét kinyílt a világ, az internetnek köszönhetően új barátságok születtek, Olaszországból és Törökországból 2-3 is. A megosztott élményekből, történetekből új regénymesék kezdtek körvonalazódni. Egzotikus, romantikus történetek, amelyek előbb Szicíliába – ebből íródott A messinai csók –, aztán Szegedre – A kezdet és a vég egy egyetemista lányról szól, aki egy fekete fiúval találja meg a boldogságot –, végül Törökországba repítettek.

– A harmadik könyvem, A félhold szerelme, címében a török zászló analógiájára a félhold a férfi és a csillag a nő, akit nem véletlenül épp Csillának hívnak. Mindhárom regény egy-egy magyar nő szemszögéből láttatja az eseményeket, akik idegen nemzetiségű férfit választottak, szerencséjükre vagy épp kárukra. Az eltérő kultúrák egymásmellettisége pedig izgalmas gyúelegy egy jó cselekménybonyolításhoz.

A ma már nyugdíjas pedagógus írónő csak azt sajnálja, hogy Nyíregyházán számára nem sok babér termett eddig, ezért is kéredzkedett be egy szerencsi és egy miskolci írócsoportba. Itt a tehetségét is többször elismerték, 2013-ban életműdíjjal, 2014-ben pedig Talentum-díjjal jutalmazva. Az öt kiadott és az ugyanennyi fiókban maradt könyv után megfogadta, nem lesz több. Most mégis készül a tizenegyedik, ami egy – attól a régi, elveszített szerzetes baráttól hallott – megtörtént esetet, tragédiába forduló szerelmi történetet dolgoz fel.

Szeretném, ha szeretnének

– Az életem nem sok romantikával halmozott el, ezért megteremtettem magamnak a regényeimmel. Két sikertelen házasság után egy kicsit átélhetem mások egzotikus, boldog vagy tragikus élettörténetét. Mivel korábban a novellánál tovább nem merészkedtem, magam is meglepődtem, milyen könnyen írok regényt is. Az anyaggyűjtés veszi el a legtöbb időt, és ha azzal megvagyok, 3-4 hónap alatt kész is a könyv. Szinte egy lendülettel megírom, a kétszáz oldalig meg sem állok. Ahhoz persze korábban kellett volna „fölkelnem”, hogy a fővárosban is mecénásra, támogatóra találjak. Éppen ezért ma már nagy irodalmi karrierre nem vágyom, csak azt szeretném, ha szeretnék az írásaimat az olvasók – mondta el lelkének legféltettebb titkait T. Bognár Márta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában