Helyi közélet

2016.09.17. 16:33

Kidőlhetnek a sorból az import autók

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A statisztikák alapján továbbra sem érte el csúcsát a használtautó-import, 2016 első fél évében ugyanis változatlanul nő a külföldről behozott gépkocsik száma Magyarországon.

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A statisztikák alapján továbbra sem érte el csúcsát a használtautó-import, 2016 első fél évében ugyanis változatlanul nő a külföldről behozott gépkocsik száma Magyarországon. A tendenciákat figyelve növekszik annak a veszélye, hogy hazánk a kilencvenes évek elejéhez hasonlóan roncstemetővé válhat, ugyanis még mindig idős autókat vásárolnak legtöbben.

Piacképes használt autók

Három évvel ezelőtt lendült be igazán hazánkban az autóimport, 2013-tól kezdve évről évre nő a külföldről behozott gépkocsik száma. Akkor még csak ötvenezer négykerekűt regisztráltak határon túlról, de a tendencia azóta csak gyarapodást mutat, így sorra dőlnek meg a korábbi csúcsok.

Már a tavalyi 122.623 kocsi is rekordnak számított a területen, az idén ezt is túlszárnyalhatja a piac, ugyanis 2016 első fél évében 69.990 autót importáltak a magyar vásárlók, ami 22,2 százalékos növekedés a tavalyi év első féléves statisztikájához képest (57.274 autó érkezett 2015 első hat hónapjában), s 58,7 százalékos gyarapodás 2014-hez hasonlítva.

Hasonló a helyzet a kisméretű haszonjárművek piacán is, e szegmensben 7.149 teherjármű jött kintről, ami 21,4 százalékkal több 2015-höz képest.

„A hazai használtautó-piac profitálhatna az autóimportból abban az esetben, ha a vásárlók fiatal, megbízható gépkocsikat vennének külföldön. Ezzel szemben a vevők bő hatvan százaléka tíz évnél idősebb autót hoz be, aminek köszönhetően tovább romlik a hazai gépjárműállomány átlagéletkora. A gépjármű-behozatal hatása Nyíregyházán is érezhető, hiszen a mi értékesítési területünkön éppen az a keresett kategória, amit a vevők egy része külföldről vásárol” – fejtette ki Csősz Viktor, a nyíregyházi Platán Autóház Das WeltAuto üzletágának vezetője.

„Szakértők szerint ezeknek a kocsiknak a nagy hányada öt éven belül csak gazdaságtalan módon (az autó értékével aránytalan mértékű ráfordításokkal) marad közlekedésre alkalmas, az állapotuk ugyanis legtöbb esetben kritikán aluli. Ezeknek a gépeknek a napjai meg vannak számlálva, a tulaj pedig jó eséllyel költheti a kocsi teljes árát még egyszer szervizelésre” – tette hozzá.

„Használt autót venni nagy felelősség, ezért érdemes megbízható helyen vásárolni, ahol megismerhetjük a kiszemelt autó állapotát. A Das WeltAuto ezért meghatározó szereplője a piacnak. Ügyfeleink elsősorban az alsó- és középkategóriás járműveket keresik, és telephelyünkön elsősorban fiatal autókat kínálunk, melyek leellenőrzöttek, alaposan átvizsgáltak és megbízhatóak. Ennek alátámasztásaként nagy segítségünkre van a hatóság által lekérdezhető adatszolgáltatás is, melyet minden autónk mellé biztosítunk. Ha a gépjármű mellé még garancia is társul, akkor az még vonzóbb ügyfeleink számára, ami érthető, hiszen ez egy biztonságosabb módja a gépjárművásárlásnak” – fűzte hozzá a Csősz Viktor.

Beteljesülhetnek a vágyak

A Datahouse kimutatásai alapján az látható, hogy az import során sokak az évekkel ezelőtti vágyaikat kívánják beteljesíteni, legtöbben ugyanis alsó- és felső-közép kategóriás gépjárműveket vesznek kint. A típusok rangsorában a legnépszerűbbnek a Volkswagen (8.787 autó), az Opel (7.179 autó) és a Ford (7.119 autó) számít, de a top 10-ben a BMW (5.715 autó), az Audi (4.627 autó) és a Mercedes (4.489 autó) is szerepel.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában