Helyi közélet

2016.10.28. 18:45

Névadójuk emlékhelyeinél tisztelegtek a záhonyi kollégisták

Záhony - A határ menti város kollégiuma még a tudós életében, 2002-ben vette fel Dr. Béres József nevét.

Záhony - A határ menti város kollégiuma még a tudós életében, 2002-ben vette fel Dr. Béres József nevét.

A Béres csepp atyja 1920-ban született Záhonyban, s a kecskeméti kertészeti tanulmányait és a háború alatti katonai szolgálatát leszámítva, élete első 28 esztendejét tevékeny és tartalmas közéletiség jellemezte a településen. A Független Ifjúság helyi vezetőjének választották, később a Földműves-szövetkezet, majd a Hitelszövetkezet vezetője lett, és megannyi közösségi kezdeményezés élén vívott ki magának komoly tekintélyt. Házasságkötése után felesége szüleihez Kisvárdára költöztek, itt indult el és teljesedett ki a tartalmas és eredményes kutatómunkája. Szülőfaluját, ahol a több testvére is élt, gyakran felkereste. 1998-ban lett a város első díszpolgára, s akkor látogatott el első alkalommal a négy évvel később róla elnevezett diákotthonba.

A Halottak napja alkalmából a kollégisták előbb felkeresték a kisvárdai síremlékét, majd ellátogattak a város azon pontjaihoz, melyekhez névadójuk emléke különösen köthető. Így az iskolaudvaron 1998-ban közösen elültetett platán emlékfához, az intézmény bejáratánál elhelyezett emléktáblához, majd megkoszorúzták a róla elnevezett emlékparkban tavaly leleplezett egész alakos bronzszobrát. Ezt követően felkeresték a Petőfi utcai szülőházát, és egykori iskolájánál az általa elültetett, azóta hatalmasra terebélyesedett ecetfát. Emlékező körútjukat a szülei köztemetőben lévő síremlékének koszorúzásával zárták.

Asztalos Csaba - Popovics János

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában