Tom Sawyer a panelben

Kései nyaralásom érdekesen alakult: a népszavazás hetén néhány napot a Beregben töltöttem. Ahogy vendéglátónk többször is megjegyezte, az égiek lekacsintottak ránk, és szokatlan meleggel ajándékoztak meg. Valóban, október elején ritkán mutat 25-26 fokot a hőmérő, előkerült hát a sort és a póló, a szélcsend lehetőséget adott a vérre menő tollasozásokra, a simogató napsugarak pedig a hintaágyban pocolásra. Csáki Alexandra írása. Idilli – mondogattuk a csupavirág kertben, miközben hallgattuk a méhek döngicsélését és a madarak csivitelését.

Éppen ezért hideg zuhanyként ért a múlt hétfői lehűlés. Amint a helyére került az utazótáska, málhazsák mélyéről előkotort meleg holmi, már húzhattuk is magunkra. Bolyhos zoknik után kutattunk a fiókokban, a kardigán is jó szolgálatot tett a dermedt falak között.

A napokban ültem a konyhában, elmélyülten, mintegy művészi precizitással pucoltam a répát, amikor hirtelen melegség öntötte el a szívemet. Jobban mondva a bal oldalamat, mellyel a radiátornak dőltem. Forró hálával gondoltam a házban lakó nyugdíjasokra és kisgyermekes családokra, akik a fagyott tétlenségből ocsúdva megigényelték a fűtést.

Szerencsések vagyunk, hiszen csak eltekerjük a szabályozót és élvezzük a kinti hűvöst feledtető kellemes meleget. Hogy őszinte legyek, kicsit sem bánom, hogy nem kell szenet lapátolnom vagy fát hasogatnom, a kályha megrakása is (a kerítésfestéshez hasonlóan) Tom Sawyer-féle kaland lenne számomra, hiszen még soha nem csináltam. Egy panellakó ugyanis legfeljebb akkor játszik a tűzzel, amikor begyújtja a sütőt…

Csáki Alexandra