Helyi közélet

2016.10.07. 07:17

Nyíregyházi lövöldözés - Akár öt évet is várhat Magyarország a román orvos kiadatására

Kolozsvár, Nyíregyháza - Ügyvédje szerint akár öt évet is várhat Magyarország arra, hogy Románia kiadja az augusztus végi nyíregyházi lövöldözés gyanúsítottját - írta csütörtökön a Maszol.ro portál.

Kolozsvár, Nyíregyháza - Ügyvédje szerint akár öt évet is várhat Magyarország arra, hogy Románia kiadja az augusztus végi nyíregyházi lövöldözés gyanúsítottját - írta csütörtökön a Maszol.ro portál.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen ugyanis tiltott fegyverviselés és fegyvercsempészet vádjával indítottak Romániában eljárást. Ezekért a bűncselekményekért legtöbb öt évi börtönbüntetést szabhat ki a román bíróság. Kolozsvári őrizetbe vételekor ugyanis a rendőrök egy revolvert találtak a férfinél, amelyről azt nyilatkozta, hogy a nyíregyházi piacon vásárolta, és áthozta a magyar-román határon.

Az ügyvéd emlékeztetett a bukaresti legfelsőbb bíróság jogerős döntésére, amely szerint csak a tiltott fegyverviselésért indított romániai büntető eljárás lezárulta után adják át a román hatóságok Magyarországnak a férfit, ahol emberölés miatt vonhatják majd felelősségre.

"Ha felmentő ítélet születik, vagy felfüggesztettet kap, védencemet azonnal átadják Magyarországnak. Letöltendő szabadságvesztés esetén azonban a magyar hatóságoknak meg kell várniuk a büntetés letöltését" - magyarázta az ügyvéd. Azt is hozzátette: ha védencét Magyarországon is elítélik, a büntetését akkor is Romániában tölti le. Erről döntött ugyanis a bukaresti legfelsőbb bíróság.

A férfit, aki a román hatóságok előtt elismerte a nyíregyházán elkövetett gyilkosságot, jelenleg a kolozsvári rendőrség fogdájában tartják előzetes letartóztatásban. A román ügyészség még nem állította össze ellene a vádiratot.

A Magyarországon orvosként dolgozó férfi a gyanú szerint augusztus 31-én Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, megölve az asszonyt, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítve.

- MTI -

Jobban van, már mankóval jár az apa

A lokal.hu információi szerint tovább javul a meglőtt édesapa állapota: ugyan még csak mankóval, de már jár. Az apa koponyáján hatalmas lyuk keletkezett a lövéstől, de az agyát nem érte sérülés.


Kolozsvár - Magányosan várja az ítéletet romániai cellájában a tüdőgyógyász, aki augusztus utolsó napján kivégezte a nyíregyházi anyukát és megsebesítette annak férjét - tudta meg a blikk.hu.

Nyíregyháza - A nyíregyházi gyilkosság áldozatának öccse bízik a méltó büntetésben.

Nyíregyháza - Azt nem tudjuk, hogy mikor adják ki a román férfit, de a végtelenségig nem lehet húzni az időt.

Nyíregyháza - Már majdnem átlépte a börtön ajtaját a nyíregyházi gyilkos orvos, mikor tegnap este újból letartóztatták Romániában - adta hírül a tenyek.hu.

Bukarest – Csak a tiltott fegyverviselésért indított romániai büntető eljárásának lezárulása után adják át a román hatóságok a nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsított román orvost Magyarországnak: erről szerdán hozott jogerős határozatot a bukaresti legfelső bíróság.

Bukarest – Etnikai érvekre hivatkozva próbálta meggyőzni a román legfelső bíróságot Magyarország kiadatási kérelmének elutasításáról pénteken a nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsított román orvos ügyvédje.

Nyíregyháza – Anyagilag és lelkileg is támogatná Muri Enikő az ikerpárt, akinek édesanyját és édesapját lelőtte a román orvos – derült ki a blikk.hu cikkéből. – Az énekesnő nem csak a levegőbe beszél, már elindította a folyamatot, hogy anyagilag is a támaszuk legyen.

Nyíregyháza, Máriapócs – Eltemették a Nyíregyházán fejbelőtt kétgyermekes anyukát. A gyilkosság orvos gyanúsítottja azt mondta a bíróságon: ˝Azért lőttem le, mert bár többször kértem, hogy házasodjunk össze, ő visszautasított azzal az indokkal, hogy román vagyok˝. A tüdőgyógyász hidegvérrel lőtte le a házaspárt, a nő azonnal meghalt, a férje életben maradt. A 40 éves nőt ma kísérték végső útjára a Máriapócsi temetőben – derül ki a tenyek.hu riportjából.

Nyíregyháza – „Azért lőttem le, mert bár többször kértem, hogy házasodjunk össze, ő visszautasított azzal az indokkal, hogy román vagyok” – mondta a nyíregyházi gyilkosság gyanúsítottja a a magyar hatóságok kiadatási kérelmének bírósági tárgyalásán.

Nyíregyháza – A pólója alá, a nadrágjába rejtette a gyilkos fegyvert a román orvos, aki fejbe lőtte a nyíregyházi házaspárt. Amikor leteperték a rendőrök, akkor találták meg, az elfogásról most újabb videót tettek közzé, azonnal mutatjuk. A lelőtt anya meghalt, az apa – úgy tudjuk – már nincs kómában, felébresztették az orvosok, de a rendőrök még nem tudták kihallgatni – derült ki a tenyek.hu riportjából.

Nyíregyháza – A Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal tájékoztatta portálunkat, hogy több szervezet összefogásának köszönhetően őrzik az orosi gyilkosság helyszínét, ahová a hétvégén ismeretlen tettesek betörtek.

Nyíregyháza, Fényeslitke – Betörtek a lelőtt nyíregyházi család házába múlt hétvégén. Azt nem tudni, hogy mit vittek el a gyilkosság helyszínéről, de külön nyomozócsoport keresi a betörőket. Közben a gyilkos orvos falujában azt mondták a Tényeknek a helyiek, hogy a férfi rendszeresen verte a feleségét, miután elköltöztek. Az orvos az üres házba vitte a szeretőit – derült ki a tenyek.hu riportjából.

Nyíregyháza – Betörtek abba a nyíregyházi családi házba, ahol a múlt héten egy román állampolgár rálőtt egy házaspárra, amelynek tagjai közül a nő a helyszínen meghalt, a férfi pedig életveszélyes sérüléssel került kórházba – erősítette meg a helyi sajtóinformációkat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI megkeresésére.

Nyíregyháza – Csaknem egy hét telt el az orosi tragédia óta, de még mindig sok a megválaszolatlan kérdés. A meggyilkolt családanya korábban a Jósa András Oktatókórházban dolgozott, egykori kollégái segítőkész embernek ismerték, aki a munkáját odaadással, emberséggel végezte.

Nyíregyháza – A nyíregyházi feketepiacról szerezte be a gyilkos fegyvert Dan S., a gyilkos orvos – derül ki a Borsonline cikkéből. – Az emberölés gyanúsítottja az Evz.ro portálnak árulta el, hogy a nyíregyházi piacról vásárolta a fegyvert, amivel agyonlőtte R. Máriát, és az asszony férjét, Lászlót. Állítása szerint Nyíregyházán bárki könnyedén hozzájuthat a fegyverhez.

Nyíregyháza – Továbbra is az életéért küzd az a nyíregyházi férfi, akit a feleségével együtt az ikergyerekeik szeme láttára lőttek fejbe öt nappal ezelőtt.

Kolozsvár – Még nem tudni, mikor adják át a magyar rendőrségnek a Kolozsváron letartóztatott román orvost, akit azzal gyanúsítanak, hogy Nyíregyházán megölt egy nőt, majd rálőtt annak férjére is.

Nyíregyháza – Megsajnálta a gyerekeket, ezért nem lőtt rájuk – úgy tudjuk, ezt mondta a nyíregyházi gyilkosság gyanúsítottja.

Nyíregyháza – Beismerte a román bíróságon a gyilkosságot az orvos, akit azzal gyanúsítanak, hogy ikergyerekei szeme láttára lőtt rá egy házaspárra Nyíregyházán.

Bukarest – Elfogadta a kolozsvári ítélőtábla pénteken a magyar hatóságok kiadatási kérelmét, amelyben annak a román orvosnak az átadását kérték, akit a halálos kimenetelű szerdai nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsítanak.

Nyíregyháza – Feltehetőleg előre eltervezte a gyilkosságot a sátoraljaújhelyi román tüdőgyógyász főorvos, ugyanis egy hónapos szabadsága első napján utazott Nyíregyházára – írja a Magyar Nemzet Online.

A lövéseket halló és a házba elsőként belépő szemtanút szörnyű kép fogadta, de a férfivel még tudott beszélni.

Nyíregyháza – Európai elfogatóparancs alapján keresi a rendőrség a Nyíregyházán elkövetett emberölés feltételezett elkövetőjét.

Nyíregyháza – Kamera elé állt az a férfi, aki megtalálta a családi házban lelőtt nőt és sebesült férjét. A férfi a Nyíregyházi Televíziónak nyilatkozott, állítása szerint biciklivel ment az utcán, amikor látta, hogy egy férfi kerékpárral megérkezik a házaspár házához.

Egy féltékeny, visszautasított orvos lehet az, aki felelős a nyíregyházi házaspár lelövésért. A külföldi orvos évek óta Magyarországon praktizál. A rendőrség továbbra is keresi az 54 éves román állampolgárságú férfit. A nyíregyházi lövöldözésben egy ember meghalt, egy életveszélyesen megsebesült, az Oros felé eső Friss utcában. A meglőtt orosi férfi életben van, fejlövéssel operálták szerdán este.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján, a képen látható S. Dan 54 éves román állampolgár 2016. augusztus 31-én 15 óra körül Nyíregyházán egy családi házban lövéseket adott le az ott lakó házaspárra.

Lövöldözés volt szerda délután Nyíregyházán, egy ember meghalt, egy életveszélyesen megsebesült, az Oros felé eső Friss utcában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában