Helyi közélet

2016.11.21. 13:26

Baji tanár úr emlékére

Fehérgyarmat - Büszkék az ének-zene szaktanteremre a fehérgyarmati Bárdos-iskolában

Fehérgyarmat - Büszkék az ének-zene szaktanteremre a fehérgyarmati Bárdos-iskolában

Néha Baji Lászlóra emlékezve a családja a tanár úr hagyatékából egymillió forintot adományzotott a fehérgyarmati Bárdos Lajos Általános Iskolának. A nemes cselekedet nyomán átadó ünnepséget tartottak, így immár Baji László nevére keresztelték az ének-zene szaktantermet.

– Az adományozókkal egyeztetve a kórusterem szakmai fejlesztésére, szaktanterem kialakítására fordítottuk a felajánlást – közölte Balla Kálmánné intézményvezető. – Tanár úr a jogelőd iskolánkban 1960-ban indította el az ének-zene tagozatos képzést. Ének-zene szakos pedagógusként, igazgatóhelyettesként, később szakfelügyelőként, művelődési osztályvezetőként sokat dolgozott az ének-zene tagozat, a kórusmunka, a zeneoktatás megszervezéséért, felvirágoztatásáért. Fő célja az ének-zene megszerettetése, az oktatás színvonalának emelése, a Kodály módszer terjesztése volt.

Az ünnepségen részt vettek a volt és jelenlegi tanítványok, kollégák is.

– Köszönetképpen tanulóink és meghívott vendégeink színvonalas műsorát láthatta a közönség. Felléptek nagykórusunk tagjai, a művészeti iskolánk zongora, hegedű, rézfúvós tanszakának növendékei, modern-és néptánccsoportja, volt tanítványunk, Molnár Marica opera, operett énekesnő, valamint az Erkel Ferenc Városi Vegyes Kar.

Köszönjük a nagylelkű felajánlást. Az anyagi támogatáson túl az erkölcsi elismerésnek is nagyon örülünk, büszkék vagyunk rá, hogy a család úgy gondolja: intézményünkben színvonalas szakmai munka folyik, amit érdemes támogatni. A terem adta lehetőségekkel élve, az ének-zenei képzés színvonalát emelve, tovább folytatjuk az elődeink által megkezdett munkát – tette hozzá végezetül

Balla Kálmánné intézményvezető.

KM–LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában