Helyi közélet

2016.11.18. 12:14

Fidesz-sajtótájékoztató: Kire számíthat az ország?

Nyíregyháza - Kutyakomédiaként jellemezte a Jobbik alaptörvény-módosítással kapcsolatos magatartását pénteki sajtótájékoztatóján dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő.

Nyíregyháza - Kutyakomédiaként jellemezte a Jobbik alaptörvény-módosítással kapcsolatos magatartását pénteki sajtótájékoztatóján dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő.

Mint mondta, a Fidesz-KDNP felelős kormányként már 1,5-2 évvel ezelőtt felismerte a tömeges népvándorlás veszélyeit, következményeit, és határozott lépéseket tett Magyarország, sőt, Európa megvédése érdekében. – Az októberi népszavazáson 3,3 millió magyar állampolgár egyértelműen megerősítette: nem kér a migránsokból, a felelőtlen, egyéni politikai céljaikat a nemzet érdekeinél fontosabbnak tartó ellenzéki pártok miatt azonban az alaptörvény-módosítás elbukott. Többek között a szocialista Tukacs István és Legény Zsolt, valamint a jobbikos Gyüre Csaba és Apáti István sem szavazott. – Zsarolásnak pedig nem engedünk – vette át a szót a Jobbik politikai reakciójára utalva Petneházy Attila országgyűlési képviselő, majd hozzátette: a letelepedési kötvény gazdaságpolitikai, nem pedig nemzetbiztonsági kérdés, a legfontosabb hazánk megvédése, és ebben csak a kormányra, a kormányzópártokra számíthatnak a magyarok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában