Helyi közélet

2016.11.19. 08:55

Jön a béremelés - Hogyan tudják ezt kigazdálkodni...?

Nyíregyháza - A LEGO-nál tudomásul fogják venni a parlament döntését, és mindenben megfelelnek majd az új kereteknek.

Nyíregyháza - A LEGO-nál tudomásul fogják venni a parlament döntését, és mindenben megfelelnek majd az új kereteknek.

Tizenöt százalékos bruttó minimálbér-emelést helyezett kilátásba a kormány jövőre. Ha ebbe a munkáltatók is belemennek, a most 111 000 forintos bruttó minimálbér 2017-ben 127 000 forint lesz. A minimálbér emelésével kapcsolatban újra és újra előkerül, hogy a nyilvánvaló pozitív hozadékán kívül milyen nem szándékolt következményeket hoz magával, illetve hogy végső soron ki fizeti meg az árát.

A vállalkozásokat igen komoly mértékben megterhelik. Terdik János

Az érem két oldala

– A munkavállaló oldaláról mind a minimálbérek, mind pedig a garantált bérminimum emelése helyes célkitűzés, viszont ezzel párhuzamosan ez többletterhet ró a munkaadóra. Ki kell mondani, hogy mind a dolgozói, mind pedig a munkaadói adóterhek csökkentése nélkül a tervezett bérnövekedések a versenyszféra vállalkozásait igen komoly mértékben megterhelik – fogalmazott lapunknak Terdik János.

Az acélszerkezetek gyártásával foglalkozó nyíregyházi Termaschinen Kft. ügyvezetője hozzátette: azt is le kell szögezni, hogy a jelenlegi szakmunkásképzés színvonala mellett a tervezett mértékű bérnövekedést az iskolákból kikerült fiatal szakmunkások esetében egészen biztosan nem képesek kitermelni.

Terdik János szerint, ha a fent említett bérnövekedés megtörténik, a versenyszférában a cégek kénytelenek lesznek a több éve náluk dolgozó szakemberek bérét is hasonló mértékben növelni, így a vállalkozások a teljesítőképességük határát fogják súrolni, ami azt is jelentheti, hogy a magyar ipar elveszíti versenyképességét egy román, egy török vagy egy bolgár konkurens céghez képest.

Vonzó bért kínálnak

– Amennyiben még lehetséges, a bértárgyalások során a következő javaslatokat ajánlanám megfontolásra a döntéshozóknak. Mind a minimálbéren, mind pedig a garantált szakmunkásbéren dolgozók esetében a különböző adók mértékét csökkenteném, de a munkaadókat kötelezném arra, hogy az adócsökkentés mértékéből adódó megtakarítás a dolgozónál nettó bérnövekedésként jelenjen meg. A fiatal, az iskolából kikerült szakmunkások esetében külön bruttó, illetve nettó bért határoznék meg, majd az évek múlásával, a gyakorlati tapasztalatok megszerzésével a béreket sávosan, fokozatosan emelném meg – fogalmazott a 23 főt foglalkoztató Terdik János.

Kíváncsiak voltunk egy multinacionális cég álláspontjára is.

– A LEGO Manufacturing Kft.-nél versenyképes bérezési csomagot biztosítunk dolgozóinak. Olyan munkahelyet szeretnénk teremteni, ahol a munkájáért cserébe minden munkatársunk vonzó bért kap. A minimálbér szintje és a munkáltatói járulék csökkentésével kapcsolatban természetesen tudomásul vesszük a parlament döntését, és mindenben megfelelünk majd az új kereteknek. Addig azonban, míg nem születik végleges döntés a jövő évi minimálbér és a garantált bérminimum szintjéről, előzetes terveinket nem tesszük közzé – nyilatkozta lapunknak Tóth Csaba.

A LEGO Manufacturing Kft. HR-igazgatója hozzátette: annyi azonban látható a munkaerőpiaci trendekből és a kormányzati szándékból, hogy a korábbi évekhez képest jelentősebb mértékű alapbéremelésre kell felkészülni, amelyhez a LEGO várakozásának megfelelően járulékcsökkentést is figyelembe tudnak majd venni.

– Juttatási csomagunkkal követni fogjuk a jogszabályokat és a piaci helyzetet, továbbra is figyelembe véve az adójogszabályok biztosította dolgozói kedvezményeket a cafeteria-rendszerünkben – nyilatkozta lapunknak a LEGO Manufacturing Kft. HR-igazgatója.

Hogyan tudják ezt kigazdálkodni...?

– A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint is elkerülhetetlen a minimálbér és garantált bérminimum emelése, de ehhez dinamikusabb járulékcsökkentésre tettünk javaslatot – tájékoztatta lapunkat a VOSZ elnökségének keddi ülésén elhangzottakról Czomba Csaba, a szervezet megyei elnöke. A kormány javaslata szerint – fűzte hozzá – három év alatt 8 százalékkal csökkenne a munkáltatói járulék, ezzel a VOSZ nem ért egyet.

A javaslatunk az, hogy három év alatt 10 százalékkal csökkentsék a munkáltatói járulékot: 2017-ben 5 százalékkal, a rákövetkező két évben 2,5–2,5 százalékkal. A minimálbér növelésére maximum 10, a garantál bérminimum növelésére pedig 20 százalékot tartunk kivitelezhetőnek.

További problémák és kérdések is felmerülnek a minimálbér emelésénél. Sok egyéni vállalkozó, kis- és középvállalkozás nem tudja majd kigazdálkodni a minimálbér és garantált bérminimum emelését. Ennek költségnövelő hatását az amúgy is nyomott piaci árak miatt nem érvényesíthetik! Mindez a vállalkozások bedőlését is hozhatja: állások szűnhetnek meg, vagy kerülhetnek a szürke- és feketegazdaságba. A VOSZ a kormányzati elképzelés formájában nem írja alá az egyezséget – kommentálta a pillanatnyi helyzetet Czomba Csaba, de az egyeztetés természetesen folytatódik.

KM-TG,NyZS

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában