Helyi közélet

2016.11.04. 12:39

Kiderül, mire jó a kolbász

Nyíregyháza - A Ha-ZAY Demokraták csapata első helyen vághat neki a második fordulónak.

Nyíregyháza - A Ha-ZAY Demokraták csapata első helyen vághat neki a második fordulónak.

Mi az idő? Az óvodásoktól az aggastyánokig, az egyszerű emberektől a filozófusokig sokan tették már fel ezt a kérdést úgy maguknak, mint másoknak. Megannyi definíció született, ám egyik sem igazán találó. A választ keresőkhöz nemrég csatlakoztak a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma diákjai is a Tedd oda! online demokráciaverseny résztvevőiként.

Rengeteget dolgozunk a projekten, lassan több időt töltünk együtt, mint az osztálytársainkkal. Balogh Veronika Boglárka

Az ötfős csapat, a Ha-ZAY Demokraták sikeresen vették a kezdőfordulót, olyannyira, hogy az első helyen vághattak neki a második körnek. A tét nem kicsi, hiszen a dobogós csoportok ellátogathatnak Strasbourgba.

Fontos számukra a múlt

– Az idei megmérettetés témája az idő, és minden, ami az idővel kapcsolatos. Készítettünk egy videót, amiből többek között az is kiderül, mire jó a kolbász, terveztünk egy klassz logót és közösen írtunk rövid esszét az idő múlásáról. A Quimby zenekar a Lámpát, ha gyújtok című számában úgy fogalmaz: „de utolér a múlt, mint a mögöttünk hagyott jövő, cicomázd fel a sorsot, az mégiscsak előkelő”; ezt a mondatot kellett értelmeznünk. Egy forduló feladataira három hetünk van, feltöltés után szöveges értékelést is kapunk. Három pont csupán az előnyünk, ezért nem ülhetünk a babérjainkon – jelentette ki mosolygós magabiztossággal Simon Miklós földrajz és történelem szakos pedagógus, a Ha-ZAY Demokraták mentora.

A második kör témája az 1956-os forradalom és szabadságharc, ehhez kapcsolódóan többek között riportot kell készíteniük a csapat tagjainak, akik azt találták ki, hogy nem csupán a történelmi esemény aktív résztvevőit szólaltatják meg, hanem gyerekek véleményének is teret adnak. Úgy tartják, hogy a múlt fontos része az életünknek, hiszen a múlt is volt egyszer jelen, sőt jövő is.

– Rengeteget dolgozunk a projekten, lassan több időt töltünk együtt, mint az osztálytársainkkal – mesélte csillogó szemmel a csapat kapitánya, Balogh Veronika Boglárka, társai pedig egyetértően bólogattak. Egyértelmű, hogy nagyon motiváltak a Ha-ZAY Demokraták, akik gőzerővel készülnek a december 10-ei budapesti döntőre is – és nem csak a nyerteseknek kijáró külföldi kirándulás miatt.

Szélesedik a látókörük

– Nem a győzelem a cél, ez elsősorban jó buli. Sokat tanulunk a feladatok megoldása közben, elmondhatjuk a véleményünket, megismerhetjük önmagunkat és a csapattársainkat is. Tulajdonképpen ez is a verseny lényege, hogy szélesedjen a látókörünk – tette hozzá Roni, aki nem veti el annak a lehetőségét sem, hogy a későbbiekben aktív résztvevője lesz a hazai politika és demokrácia alakításának.

Míg a jövő jelenné lesz, a fiataloknak számtalan nehéz feladatot kell megoldaniuk. Egy biztos: idejük bőven van és lesz is ezekre.

A nyertes csapatok Strasbourgba kirándulnak

A Tedd oda! egy online activity verseny, amit negyedszer hirdetettek meg. Szlo­genje: Az idő velünk van. A három online forduló feladatainak megoldására 3–3 hetük van a fiataloknak. Ebben az évben húsz csapat jelentkezett a versenyre. A döntő december 10-én lesz Budapesten; a végső megmérettetésen hat csapat vesz részt, az első három helyezett strasbourgi kirándulást nyer.

A Ha-ZAY Demokraták jelenleg 103 ponttal vezetnek, a csapat tagjai: Balogh Veronika Boglárka (csapatkapitány), Orbán Enikő, Mátyás Klaudia Vivien (ők mind 11.c osztályosok), Agócs Zsuzsa (10.c), Gubányi Balázs (10.a).

A verseny honlapján (teddoda.hu) a csapat profiljára kattintva bárki megnézheti a nyíregyházi diákok bemutatkozóvideóját, elolvashatja az esszéjüket, és tallózgathat közösségi oldalaikon közzétett fotóik, bejegyzéseik között.

KM-CSA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában