Helyi közélet

2016.11.09. 11:31

Nem problémások, csupán mások

Nyíregyháza - Különleges előadásra várják az érdeklődőket a MŰvész Stúdióba.

Nyíregyháza - Különleges előadásra várják az érdeklődőket a MŰvész Stúdióba.

Munkácsi Anita és férje, Nagyidai Gergő a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház népszerű művészei, akik a teátrum falain kívül is szívesen játszanak. És hogy mit? Természetesen színházat.

– Egy pályázatnak köszönhetően indult el a „Játsszunk színházat” program, ahol Down-szindrómás gyerekekkel foglalkozunk, a közösen töltött idő pedig nemcsak a fiataloknak, de nekünk is hatalmas élmény – mesélte lapunknak Anita.

– Integrált környezetben lehetnek, sokat játszunk, nevetünk, és ez időnként elvitathatatlanabb siker, mint amit a színházban tapasztalunk. Apróságokkal is remekül lehet őket motiválni, de mivel én nem vagyok szakember, főként az érzéseimre hagyatkozom, amikor velük vagyok. Az egyik anyuka azt mondta: előny is lehet, hogy nem tudom, hogy szakkönyvek szerint a gyerekek mire nem lehetnek képesek. Nagyon sokat beszélgetek a szülőkkel, akik elmesélték, hogy a gyerekük születése után sokszor negatív és téves útravalót kapnak az élethez olyanoktól, akiknek az lenne a feladatuk, hogy vigaszt nyújtsanak és megoldásokat kínáljanak.

Elképesztően érdekes élethelyzetekkel találkoztam, ezért arra kértem őket, hogy írják le a gondolataikat. Szeretném megmutatni, hogy a szindróma kezelhető, és hogy ezek a gyerekek ugyanolyan értékes tagjai lehetnek a társadalomnak, mint bárki más, csak meg kell találni a helyüket. Ehhez türelemre és odafigyelésre van szükség, de leginkább arra, hogy a társadalom ne nyűgként tekintsen rájuk.

Mindenki érintett

– Ezért hoztam létre a ProbléMÁSOK című előadást, amelyben a kollégáim – Pregitzer Fruzsina, Éry-Kovács Zsanna, Gulácsi Tamás, Kosik Anita, Tóth Zolka, Dézsi Darinka és Nagyidai Gergő – olvassák fel a szülők történeteit, de beszélgetünk Lévai Ágnes családterapeutával, Kiss Csaba háziorvossal, Pázmány Viktóriával, aki gyógypedagógus, maga is Down-szindrómás gyereket nevel, velünk lesz a Down Egyesület elnöke, Kisari Károly és Kondás Terézia, aki ugyancsak érintett édesanyaként meséli el a tapasztalatait

Szó lesz az elfogadásról, a félelmekről, a kirekesztettségről és arról is, hogy a szülők hogyan tudják vagy éppen nem tudják feldolgozni, ha sérült gyerekük születik. A MŰvész Stúdióban november 11-én 17 órakor kezdődik a rendezvény, amire mindenkit várunk, hiszen a fogyatékkal élők helyzete nem csak a közvetlenül érintett családok ügye. Mindannyian találkozunk velük, az elfogadásban, a hozzájuk fordulás szándékában pedig sokat segíthet, ha az előítéleteket félretéve ugyanúgy kezeljük őket, mint bárki mást. Mert ők nem problémások, csupán mások.

KM-SZA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában