Helyi közélet

2016.11.13. 13:58

„…Segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni…”

Kisvárda – „Az iskola dolga, hogy megtanítsa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.” Szent–Györgyi Albert.

Olvasható a fenti idézett a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskolájának, a Pályaválasztási napok programjára invitáló meghívóján. November 16–án, szerdán, délután két órakor nyitja meg a kiállítást Leleszi Tibor Kisvárda polgármestere.

Egy rövid kulturális programot követően megtekinthető lesz a tanoda széles szakmai képzési kínálata. A kiállítás, csütörtökön és pénteken nyolc órától délután két óráig tekinthető meg. Az iskola a szülők és a most végző nyolcadikosok gyerekek pályaválasztásának segítésére november 18–án, pénteken, délután fél háromtól szülőértekezletet tart.

- Vincze Péter -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában