Helyi közélet

2016.11.16. 13:33

Tudományos ülést tartottak Pátrohán

Pátroha - A Magyar Tudomány Ünnepe a Magyar Tudományos Akadémia által 13 éve minden év novemberében megrendezett országos programsorozat. Az eseményfolyam hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik, amely közös szempontként érvényesül a rendezvény témaválasztásaiban és előadásaiban.

Gróf Széchenyi Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítójának célkitűzésére emlékezve az idei eseménysorozat egyik kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a tudományok magyar nyelven való művelésére, valamint a mindennapokban használt szaknyelvi kifejezések közérthetőségének alapvető követelményére.

A 2016. évi rendezvénysorozat mottója „Oknyomozó tudomány”, amely arra utal, hogy a tudományos kutatások alapja a jelenségek okainak felderítése.

A Várday István Városi Könyvtár és a Béres József TIT Kisvárdai Egyesülete szervezésében csütörtökön a pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola adott otthont a tudományos ülésnek, ahol bemutatkozott a házigazda település, megnyílt F. Zalezsák Ilona grafikai tárlata, szó volt az emberiség jövőjéről, a színes programot kísérletező show zárta.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában