Vitathatatlan

Kíváncsian figyeltem az amerikai elnökjelöltek, Hillary Clinton és Donald Trump többfordulós, nyilvános tévévitáját a mindent eldöntő választások előtt. Palicz István írása.

Bár a személyeskedő, egymást lejáratni, sárba tiporni igyekvő pengeváltásaikat nem tartottam helyénvalónak, és magam is úgy vélem, hogy a szavazóknak két rossz közül kellett választaniuk, őszintén irigyeltem Amerika népét, amiért nekik legalább ez megadatott. Merthogy nálunk, Magyarországon sajnos 10 éve „kiment a divatból” a miniszterelnök-jelöltek szópárbaja, bár biztos vagyok benne, hogy „igény, az vóna rá”.

A politikai ingyenreklámon túlmenően, alapvetően a velünk, állampolgárokkal szembeni tisztelet diktálná azt, hogy a voksunkra pályázók egyike se keressen kifogást, hanem vegye a fáradságot, bátorságot, és legalább egyszer üljön egy asztalhoz a riválisaival. Ha nem bírják egymás látványát, forduljanak a kamerák felé, és fejtsék ki úgy a programjukat, majd személyeskedés és mellébeszélés nélkül ütköztessék az álláspontjaikat! Ha rajtam múlna, kötelezővé, a választás, a választhatóság feltételévé tenném az ilyen reflektorfényes párbajokat. Az, hogy a többség jól döntött-e, nyilvános vita ide, olcsó választási ígéretek és drága plakátkampányok oda, persze, úgyis csak utólag derül ki – ez vitathatatlan.

- Palicz István -